Harc az emberi jogokért, először a politika, majd a földalatti ellenállás terepén. Huszonhét év börtön után győzedelmes szabadulás, melyet egy ország vezetésének lehetősége koronáz meg. Kell-e ennél több egy jó életrajzi film alapjául? Nem. Justin Chadwick neki is fogott, és 2013-ban elkészítette a Mandela – Hosszú út a szabadságig (Mandela: Long Walk to Freedom) című filmet, mely Nelson Mandela írására támaszkodott. A címszerepet az az Idris Elba kapta, akit eddig a Drót és a Luther című sorozatból, valamint a Prometheus című sci-fiből ismerhettünk.
Chadwick Mandela életének fonalát ott veszi fel, amikor a fiatal, szenvedélyes fekete ügyvéd beszáll az apartheid elleni küzdelembe. Walter Sisulu (Tony Kgoroge) biztatására nemcsak tagja lesz az ANC-nek, de az évek során aktív irányítója is lesz a szervezetnek. Tanúi lehetünk annak, hogy a faji megkülönböztetés elleni fellépés miként válik egyre erőszakosabbá, köszönhetően például az 1960-as sharpeville-i vérengzésnek. Mandela több éven keresztül egy földalatti szervezet tagjaként hajt végre kisebb szabotázsakciókat. Végül emiatt ítélik életfogytiglanra az ANC több vezetőjével együtt, és a hírhedt Robben-szigeti börtönbe kerül. Ám a teljes elkülönítés nem hozza meg a várt hatást, Mandela személye eggyé forr a folyamatosan zajló apartheidellenes harccal. A kormány tárgyalásba kezd vele, házi őrizetbe kerül, cserébe azt várják, hogy szólítson fel az erőszak beszüntetésére. Bár minden vágya, hogy végre szabadon találkozhasson családjával, Mandela nemet mond. Ennek ellenére – nem utolsósorban a nemzetközi nyomásnak köszönhetően – 1990-ben végül szabadon bocsátják. A film akkor engedi el a fonalat, amikor Mandelát Dél-Afrika elnökévé választják.
Chadwick a valamivel több mint kétórás filmbe igyekszik minden fontos eseményt belesűríteni. Bár egy már életében legendává vált személyiségről van szó, nem hagyja ki a magánéleti problémákat. Mandela Evelyn Masával (Terry Pheto) kötött házassága felbomlik, a fiával szinte alig van kapcsolata, annyira leköti a politika. A Winnie Madikizelával (Naomie Harris) kötött újabb frigy nem a rabság, hanem a szabadság megpróbáltatásait nem képes kiállni, a film tálalásában azért, mert Winnie nem akar letérni a radikális útról, amikor már a tárgyalások ideje jött el.
Teljesebb lett volna a kép Mandeláról, ha elnökként töltött évei is helyet kapnak a filmben. Akár azon az áron is, hogy Mandela könyvét más forrásokból egészíti ki a rendező. (Bár egy esetleges második rész nincs teljesen kizárva.) Az is igaz, hogy a felfelé ívelő történet a kilencvenes években ellentmondásossá vált. A fehérektől átvett hatalom egyik részről sikeres volt, hiszen megelőzték a feketék – és a megbékélést ellenző fehérek – bosszúhadjáratát. Ugyanakkor Dél-Afrika csak a faji kérdést oldotta meg, a szociálist nem. A társadalmi feszültségek kezelése terén Mandela sem tudott csodát tenni.
Bár Nelson Mandela életének bizonyos fejezeteit már több film is érintette (Clint Eastwood a dél-afrikai rögbi-világbajnokság történetét Morgan Freeman és Matt Damon főszereplésével dolgozta fel Invictus című 2009-es alkotásában, Bille August 2007-ben bemutatott, Goodbye Bafana című filmje pedig Mandela és egyik börtönőrének sajátos kapcsolatáról szólt), Justin Chadwick mozija az eddigi legteljesebb Mandela-életrajz. Azon nem csodálkozhatunk, hogy még körüllengi egyfajta pátosz, hiszen a világ máig nagyra tartja mindazt, amit Mandela tett. (E film szomorú aktualitást is kapott, hiszen éppen londoni bemutatója alatt járta be a világot Mandela halálhíre.) Egy olyan férfit mutat nekünk, aki mindig az volt, akinek éppen lennie kellett: fiatalon radikális harcos, a hetvenen túl pedig megalkuvásoktól mentes, de kompromisszumokra kész vezető.
