A fák között flótázott a sárgarigó, csattogott az erdei pinty, dalolt egy énekes rigó. Vörösbegy szállt ki az útra, de amint észrevett, máris visszarepült a fák közé. Olyan kár, hogy a madaraknak félniük kell az embertől. A nagy füves tisztásra érve körben ciripeltek a mezei tücskök, szerelmesen búgott a vadgerle, és rengeteg virág nyílt mindenfelé. Messziről sárgállott a közönséges aranyvessző, a pitypang és a szapora zsombor, szellő ringatta a pipacsok piros fejecskéit, és a széleken már teljes virágpompában álltak a galagonyák. Egyikük kinyúló ágán zöld gyík sütkérezett. Nagyszerű látvány volt a fehér virágok között. Smaragdzöld teste a puha szirmok közé simult, ha felemelte a fejét, égszínkék torka látszott. A zöld gyík ügyesen kúszik, gyakran láttam már így sütkérezni. Gyönyörű a pipacs és a többi feltűnő színű virág, de én szeretem a szegény gyomokat is, a földutak mentén mindenütt gyakori farkaskutyatejet, az egyszerűségében is oly szép pásztortáskát vagy a neve ellenére a mezei utak mentén is nyíló erdei mályvát. De nem haragszom akkor sem, ha a ragadós galaj, mint ezúttal is, a zoknimra tekeredik. A virágok felett lepkék repültek, káposzta- és repcelepkék, az utóbbi fehér szárnyain halvány csíkok díszlenek. Láttam egy szép bogáncslepkét és sok tarka boglárkát is.
A menyétet egy bokorsor szélén pillantottam meg. Vadászott, a távcsővel követtem. Hol eltűnt, hol ismét előbukkant a fű közül, fehér mellénykéje ilyenkor mindig megvillant. Csodálom ezt a könnyed mozgású kis ragadozót, amely karcsú és hajlékony testével a föld alá is követni tudja az üldözött pockot. A magas fűben sajnos nem láttam, mikor kapta el áldozatát, de amikor legközelebb előbukkant, talán egy törpeegér volt a szájában. Csak egy pillanatra láttam, aztán eltűnt.
Messziről fehérlettek a virágokkal teli akácfák, és ahogy közelebb értem, már az átható finom illatot is éreztem. Az egyik bokorcsoportból karvalyposzáta emelkedett fel énekelve, nászrepült, majd széttárt faroktollakkal visszaszállt a bokorra. Még ott álltam, vártam, hátha újra felrepül, de csak cserregett a sűrűben. Helyette egy nyúl jött az úton velem szemben. Lustán ugrált, és mintha ott sem lettem volna, egyre közeledett. Ha csak egy mozdulatot teszek, világgá szalad, de így békésen ugrált felém. Aztán, talán tízméternyire, mégis megállt. Valami gyanús volt neki, de nem tudta, mi az. Füleit felmeresztette, nagy barna szemeivel egyenesen rám nézett, mégsem ugrott el. Többször jártam már így, és mindig az lett a vége, hogy a nyúl, valószínűleg ösztönösen érezve, hogy veszély fenyegeti, bizonytalanul oldalt tért és elugrált. Ezúttal is ez történt. Néztem utána. Fejem felett pacsirta énekelt, körülöttem a fűben ezernyi apró szulák fehérlett, valahol kakukk kiáltott. Májusi napsütés, akácillat, madarak, lepkék, virágok, és egy bamba nyúl. Ki kell menni a szabadba, hogy lássuk, milyen csodálatosan szép a teremtett világ.
