Fotó: Mészáros Ákos
A már megszokott dolgok mindig jólesnek a szemünknek, de nincs izgalmasabb annál, amikor valami újat láthatunk. Könnyű a szinte ikonikussá merevedett, országosan ismert nagy festők képeit csodálni. Ám ha felbukkan valami olyasmi, amit eddig még nem láttunk, az mindig nagy öröm.
A Kieselbach Galéria munkatársai láthatóan állandóan keresnek, kutatnak új művek után, amelyeket aztán kiállításon be is mutatnak a közönségnek. Ilyen volt most nyáron, augusztusban a Stein János festőművész nemrég megtalált életművéből rendezett tárlat a Szent István körúti galériában.
Stein munkásságának egy része a századfordulóra esett, és mint tudhatjuk, ez az időszak igazi aranykora volt a művészeteknek. Virágzott az építészet, ez volt a millennium és az eklektika kora. Miután Pest és Buda 1873-ban egyesült, a város fejlődésnek indult, megrendelők és mecénások rengeteg munkával bízták meg a tehetséges, ambiciózus művészeket. A már jól ismert, népszerű művészek mellett, mint például Székely Bertalan, Lotz Károly vagy Benczúr Gyula, természetesen sokan mások is dolgoztak az akkoriban épülő, szépülő fővárosi beruházásokon. Nem is lehetett ez másképp, hiszen rengeteg volt a munka, különösen a középületeket kívülről és belülről is díszíteni kellett. Szobrászok, iparművészek, freskófestésben jártas művészek alkottak együtt építészekkel és más mesteremberekkel. Tudhatjuk, hogy például Schulek Frigyes, a Mátyás-templom és a Halászbástya tervezője leginkább a már említett Székely Bertalannal szeretett dolgozni, Hauszmann Alajos, a budai Vár tekintélyes építésze pedig Lotz Károlyt bízta meg a legtöbb nagyméretű murális munkával. De voltak bőven mások is. A Szent István-bazilika belső építészeti kiképzéseit a nagyszerű Kauser Józsefre bízták, aki a bazilika oltárképeinek megfestésénél foglalkoztatta idősebb Vastagh György festőművészt, Roskovits Ignácot és Feszty Árpádot, hogy csupán néhány nevet említsünk azok közül, akik részt vettek a hatalmas templom belső munkálataiban.
A mára eléggé elfeledett Stein János (1874–1944) Kolozsváron született, majd a középiskola elvégzése után többek között a párizsi Julian Akadémián tanult, 1900-tól pedig Budapesten Lotz Károly növendéke volt. Tanulóévei végeztével a századfordulót követően sorra aratta sikereit: rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításain, díjakat nyert, majd egyre többször kérték fel monumentális feladatok elvégzésére. Murális munkái a móri templomban, a Kerepesi temető árkádos sírboltjának kupoláiban, az Operaház éttermében, az egri székesegyházban és a nyíregyházi plébániatemplomban ma is hirdetik kiemelkedő technikai tudását. 1920-tól az Országos Magyar Iparművészeti Iskola tanáraként és az első magyar anatómiakönyv megalkotójaként szerzett hírnevet.
A közelmúltban szinte érintetlenül előkerült Stein-hagyaték közel százötven festményt, rajzot, vázlatot és dokumentumot tartalmaz. A Kiselbach Galéria termeiben egy méltatlanul elfeledett, „nemesen konzervatív” művészi pálya bontakozott ki előttünk, ahogyan ezt a kiállítás rendezői remekül megfogalmazták. Stein János a sokat bírált akadémikus festészet legjobb hagyományainak folytatója volt, nemcsak technikájában, hanem a finom ecsetkezelésben, a tökéletesre törekvő komponálásban és az érzéki felületalakításban is felveszi a versenyt korának legjobb alkotóival.
A kiállításon bemutatott válogatásban a fennmaradt életműből főleg szép nők szerepeltek Stein olajképein, portrészerűen, sokszor mitologikus környezetben. A Szabadban (A lepke) című képen egy ártatlan jelenetnek lehetünk tanúi. A festmény erősen emlékeztet Lotz Károly hasonló megoldású aktképeire. A Kékszemű fiatal lány portréja korsóval minden szempontból igazi szemet gyönyörködtető alkotás. A Magyar Madonna címet viselő kép vázlatban maradt. A kiállítás egyik legszebb festménye az Igéző tekintet (Fiatal vörös lány aranyszegélyes ruhában) című kellemes hatású, benczúros hangulatú olajfestmény volt.
A sokszor eseménytelennek látszó és sohasem elég hosszú forró nyárban, Budapesten is érhetik az embert maradandó élmények, nem csak a Balatonnál vagy a tengerparton. Hiszen nyáron a város szinte kiürül, sokféle szolgáltatás szünetel, vagy éppen csak „alapjáraton” működik. Így van ez általában a művészeti galériák esetében is. Kieselbach Tamás azonban nyáron sem hagyott minket „nyugodni”. Érdemes időnként elsétálni a Falk Miksa utcai galériája felé, és a kirakat ablakain át benézni, hátha valami újabb meglepetést tartogat számunkra.
