Örömet, szerencsét, bú és bánat nélküli szép napokat, egészséget, nyugalmat, szerelmet, boldog perceket, jólétet, békét, jókedvet kívántak az új évre. Miközben hallgattam az önfeledt (vagy éppen kétségbeesett igyekezettel szítani próbált) jókedv kurjongatásait, a petárdák durranásait, néztem a felvillanó, vakító fényeket, már-már az volt az érzésem, hogy feje tetejére állt az egész világ, kaotikus összevisszaságban hányódik körülöttem minden. Ekkor váratlanul, megfoghatatlan távolságból egy népdal refrénje szólalt meg gyermekkori emlékekbe bugyolálva, nagyanyám hangján: „Csak az én Istenem engem el ne hagyjon.” Köszönöm, újév hajnalára megszületett az én kívánságom is…