Bódító illat csapja meg az ember orrát, ahogy a porta végében kialakított kis fafaragóműhelybe lép, amely bejárati boltívével és mellvédjeivel, a faragáshoz mintául szolgáló szentképeivel és régi szobraival valamiféle szentély érzetét kelti. A kellemes hatás a világítást kiteljesítő, lángtól töpörödő gyertyák tétova fényének, az enyv és a különböző faanyagok illatának, legfőképpen pedig a jól megrakott kis sparheltkályha egyik platniján száradó almahéjak aromájának köszönhető. Házigazdánk ez utóbbi kedvence szorosan hozzátartozik e hangulatos, számára ráadásul inspiratív „varázslathoz”, bár mint elmondja, telente azért olykor narancs- vagy citromhéjra vált.
– Télen-nyáron otthonos számomra ez a kis műhely, de a hideg évszak valahogy még inkább ideláncol. Ilyenkor az sem ritka, hogy délutántól éjfélig, hajnali egyig is dolgozom, akár valami megrendelés sürget, akár csak a magam örömére bíbelődöm. Mondjuk azért, mert nem hagy nyugodni egy-egy faragott arcvonás tökéletlensége – mondja a mester, miközben hellyel kínál.
Példaként rögtön megmutatja egy új, még készülő munkáját: II. János Pál portréját, amelyet a boldoggá avatott egykori egyházfő iránti mélységes tisztelete és szeretete indíttatására kezdett el faragni. Mint mondja, nagy kihívást jelent számára a jellegzetes, állandó halvány mosoly érzékeltetése a derűt sugárzó arcon. A még ereje teljében lévő szentatya vonásait igyekszik megragadni, noha a pápát a vatikáni palota ablakában állva, felénk fordulva ábrázolja – élete utolsó hónapjaiban már jószerével csak így láthatták őt a hívek.
– Azt a jellegzetes mosolyt nagyon nehéz eltalálni. Talán most már egyre inkább kivehető, egyre életszerűbb, de ehhez nagyon sok időre volt szükség, és nem kevés tépelődéssel, kétellyel járt a keresés – mondja az alkotásról Móser Ernő. – Elárulok egy titkot: ilyenkor már-már kezd lankadni az ember, kész jónak látni, ami valószínűleg még nem az. Ezért jobb egy időre félretenni a munkát, aztán némi kivárás után, higgadtabb fejjel újra megnézni. Sőt, tükör felé fordítva szintén érdemes szemrevételezni, mert így mintegy kívülállóként is láthatjuk, nem csupán a lelki szemeinktől megcsalatva.
Aztán megmutat egy igazi miniatűr műremeket: dióhéj talapzaton, dióhéj keretben három alak látható. A szent család: Mária, karján a kisdeddel, és persze József, az ács. Az idén készített ilyet először, kísérletező kedvében, de máris a sokadiknál tart, mert többeknek megtetszett az ötlet, sőt, valamelyest híre ment, és lépten-nyomon hasonló apró betlehemeket kérnek tőle. Ő pedig örömmel nekilát a munkának újra és újra.
– Érdekes egybeesés, hogy miközben ezt a parányi betlehemet elgondoltam, javában dolgoztam – s dolgozom még most is – a dunaújvárosi modern katolikus templom szentélyterébe kerülő két monumentális alakon: Szűz Mária és az ács attribútumokkal megjelenő Szent József kétméteres kettősén. Van még rajtuk némi csiszolni, finomítani való, hogy a jövő tavaszra tervezett szentelésre elkészüljenek, de jóleső várakozással tekintek e jeles esemény elé, amely számomra azért is lesz különleges alkalom, mert ez az eddigi egyik legjelentősebb felkérésem – mondja házigazdánk.
Móser Ernő egyébként egyre avatottabb mestere a Szent család-ábrázolásoknak. Korábban több ilyen témájú szobrot is készített Németországban, s amióta idehaza is reneszánszukat élik a karácsonyünneplés e szép díszei, itthoni megrendelésre is több egész alakos szobrot faragott már e témában. Lakóhelyén, Felsőgalla városrészben és a Tatabánya központjában található Fő téren advent idején rendre felállítják szabadtéri betlehemét. De megemlíthetjük még a Tardos község központjában álló ünnepi látványosságot, vagy a bánhidai templom szoborjelenetét is, amelynek alakjait mozgatható végtagokkal kellett megfaragnia, mivel évről évre más népviseletbe öltöztetik a figurákat.
– Nem azért faragom a szobrokat, hogy én imádjam vagy mások imádják őket afféle bálványként. De ha némiképp áthangolják a teret, ahol helyet kapnak, az nagyszerű érzés. Ezért is hatott meg, amikor egy ismerősöm elmesélte: a tatabányai Fő téren már többeket látott imádkozni a betlehemnél – idéz búcsúzóul Móser Ernő egy szívét-lelkét melengető visszajelzést.
Fotó: Ribáry
