Sok esetben a szokottnál keményebben, karakteresebben „fogalmaz” e magyar változat. Ha röviden kéne jellemezni, azt mondanám: Takács M. József fordítása elsősorban „magyarázó”. Saint-Exupéry egyszerűnek látszó, üzenetekkel teli, vallomásos elbeszélése csupa sejtetés, afféle éteri lebegés (láz)álom és ébrenlét, valóság és képzelet határvidékén. Az egyszerre felnőtt és gyermeki való, az éleslátás és a tiszta naivitás sokszor csak félig kimondott mondatokban s a bennünk befejezett-befejezhető gondolatokban nyilvánul meg. Takács M. mintha kevesebbet bízna az olvasóra. A kis herceg és a virág párbeszédében például – a szégyen, az átlátszó hazugság, a bizalmatlanság említésével – szinte egyértelművé teszi, hogy itt egy házaspár szakításáról van szó; a konklúzió pedig már a legkevésbé sem egy gyermeké: „Akkoriban még nem tudtam helyesen értelmezni a dolgokat. A tettei, s nem a szavai alapján kellett volna megítélnem őt. Hiszen elborított az illatával, és szépségével fényt hozott az életembe. Nem lett volna szabad megszöknöm! Meg kellett volna éreznem a szeretetét az olcsó kis ravaszkodások mögött. A virágok olyan ellentmondásos teremtmények! Én viszont még túl fiatal voltam ahhoz, hogy az enyémet szeretni tudjam.”
Takács M. tolmácsolói módszerét szemléletesen mutatja, ahogy a kisregény szállóigévé vált gondolatát (amelyet – kaphat-e ennél nagyobb elismerést egy irodalmi alkotás?! – egyesek már evangéliumi szövegként idéznek) fordított magyarítással „értelmezi”: „A szemünk nem képes meglátni a dolgok lényegét; azt csak a szívünk súghatja meg nekünk.” Ugyanez a „megokoló stílus” igaz a szubjektív módon már a korábbi jegyzetemben is kiemelt Rónay György-féle költői kép („Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.”) hasonlóan szép, ám lényegesen direktebb újrafogalmazására: „Lassan dőlt el, ahogy a fák. És nesztelenül, mivel puha homokra zuhant.”
A kis herceg ezúttal némileg sötétebb tónust, határozottabb kontúrokat kapott fordítójától. Ha tetszik, még erősebb, megrázóbb és aktuálisabb lett. Egyértelműbb. A mai olvasó így talán jobban ráérez majd az emberlét értelmét feltáró sajátos szemléletre, az isteni-evangéliumi logikára. Hátha egyszer megcáfolható lesz a humanista Saint-Exupéry lemondó aggodalma: Soha egyetlen felnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen fontos!
