– Nyissuk ki az ablakokat, s engedjük, hogy a Szentlélek szele betöltse az egyházat – szólt annak idején a pápa felhívása, amely azóta sem vesztett semmit időszerűségéből. A „Szentlélek szelének” érintésére vágytak azok a 16-30 éves lányok és fiúk is, akik az ország minden részéből, de a Felvidékről s a Vajdaságból is eljöttek Budapestre, hogy további bátorítást kapjanak az egyre több reménytelenséget sugalló hétköznapokban.
Arra gondoltunk a barátnőmmel, hogy a dicsőítésben s a délelőtti programok némelyikén részt veszünk, s utána megnézzük a várost – mondja Angelika Matuskova, vagy ahogyan ő rögtön kijavította, Matuska Angelika nagyszombati egyetemista, de egyébként losonci lány. Mindjárt fordítja is szlovák nyelvre beszélgetésünk tartalmát, mert barátnője, Lubica Janrich nem ért magyarul. Egyik volt középiskolai osztálytársuk meghívására többen érkeztek a Felvidékről, mert kíváncsiak voltak a találkozóra. Egy szép gesztussal, a Szentlélek lángját szimbolizáló zászlós előadással köszöntötték a vendéglátókat. A protestáns Angelika s a hívő katolikus Lubica mosolyogva tárja szét a karját, amikor afelől érdeklődöm, hogy már délután lévén, miért nem mentek el a városnézésre. „Az Úr itt tart minket, s úgy érezzük, hogy ez ajándék tőle” – válaszolják.
A karizmatikus megújulás alapvetően egy nagy lelkiség, amelyben a Szentlélek szavára figyelünk – mondja beszélgetésünket hallva Bartha Angéla szociális testvér, a katolikus megújulás nemzeti bizottságának elnöke. A fiatalság igénye, hogy együtt legyen más fiatalokkal. Ugyanakkor elvárják a felnőttek figyelmét is. Szükségük van a bátorításra, buzdításra. Nagyon sok szempontból hasonló időket élünk, mint az apostolok – folytatja a nővér. – Csökken a vallásos odaadottság, kevesebben járnak templomba… Nekünk most az a küldetésünk, hogy tanúságot tegyünk az evangéliumról. Az összejövetel mottója, hogy „Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét” (2Tim1,7). Az utána következő mondat már a tanúságtevésre buzdít. Ehhez viszont a fiataloknak olyan közösségekre van szükségük, amelyekben újabb és újabb megerősítést, bátorítást kapnak a jó hír terjesztésére. Tegyenek tanúságot saját környezetükben Krisztustól kapott erejükről, szeretetükről, mutassák meg, milyen egy keresztény ember! A közösség segíti tagjait, hogy ne gyengüljenek, ne bizonytalanodjanak, ne csüggedjenek el a világ hatalmas erővel demonstrált értékrendjének útvesztőjében. Könnyen reménytelenné válik előttük a jövő, ezért inkább a mának élnek. Egy keresztény fiatal reménységet tud közvetíteni a másiknak. Ha Isten felé teszünk egy nagy lépést, akkor önmagunkat is könnyebben elfogadjuk, s a másikhoz is közelebb kerülünk. Ha a fiatalok teljes szívvel Jézusra bízzák magukat, akkor ő majd vezeti párkapcsolatukat, segít a hivatástisztázásban, a munkahelykeresésben, identitásuk megtalálásában.
Witmann Tamás győri főiskolás is az egységet, a szeretetet tapasztalta meg közösségében. Arra biztatta társait, hogy akikben megvannak az Isten által elvetett magok, bátran szólítsák meg az embereket. Ha figyelemmel, érdeklődéssel fordulunk feléjük, ha használjuk adományainkat, akkor a lélekben rejtőzködő magok csírázni kezdenek. Az ipolynyéki rajztanárnő, Anna Viktória szerint bátran kellene használnunk a Szentlélek összes karizmáját, hogy Isten szólni tudjon rajtunk keresztül is. Különösen fontos manapság a lelkek megkülönböztetésének karizmája. Döntenünk kell a hamis és igaz, a jó és rossz, az Istentől vagy a gonosztól származó érzéseink, gondolataink, s főleg a próféciák között, amelyekkel napról napra manipulálnak bennünket. Példaképeink lehetnek az apostolok, akik mertek Jézus mellett dönteni, s ha már döntöttek, kitartottak elhatározásukban. A dicsőítés, a tanúságtételek, a szentségimádás után számos műhelymunka várta a fiatalokat. Többek között a közösségépítésről, az evangelizációról, az ökumenéről cserélték ki gondolataikat. Az első országos ifjúsági karizmatikus találkozót ünnepi szentmise zárta, amelynek főcelebránsa Hunyecz János, az egri szeminárium prefektusa volt, a homíliát Gorove László diakónus mondta.
