Ifjabb Angster József apja, Angster Emil (1874–1939) és nagybátyja, Angster Oszkár (1876–1941) a korlátlan technikai és gazdasági fejlődés igézetében élő századfordulón vette át annak a gyárnak a vezetését, mely ekkorra már korábban elképzelhetetlen termelékenységgel ontotta magából az orgonákat: az 1910-es évek elején évente negyven-ötven új orgonát szállított. Az I. világháború a megsemmisülés szélére sodorta a vállalkozást, az újabb fellendülést pedig minduntalan gazdasági és politikai megrázkódtatások akasztották meg. Ifjabb Angster József ilyen körülmények között, 1941-ben, villamosmérnöki diplomájának megszerzését és néhány hónapos németországi tanulmányutat követően vette át a gyár vezetését unokatestvérével, Angster Imrével. 1949-ig Angster József tervezése és irányítása mellett mintegy száz orgona készült, köztük hárommanuálos nagyobb művek is, mint Budapesten a közép-ferencvárosi (III/32), a remetekertvárosi (III/47/43), a csepel-belvárosi (III/36/27) katolikus, a tisztviselőtelepi református (III/32/27), továbbá a pécsi ferences (III/30), pécsbelvárosi katolikus (III/35), a jászóvári premontrei (III/41) és a kolozsvár-alsóvárosi református templomokban. Ő létesítette 1942-ben a gyár rákospalotai fióküzemét. Az orgonagyárat 1949. december 28-án államosították, majd hamarosan – röviddel az ezerháromszázadik új orgona felállítása után – felszámolták. Más hasonló, nagy múltú orgonagyárak Európa szerencsésebb tájain (például Rieger/–Schwarzach, Klais/ Bonn) az 1950-es, 1960-as évekre a neobarokk orgonaépítés vezető műhelyeivé váltak, s a mai orgonakultúrában is számottevő tényezők.
Angster József
1949-ben kötött házasságot Zádor Judittal, s 1956-ig négy gyermekük (József, Judit, Erzsébet, Márta) született.
1951–1952-ben unokatestvérével együtt koncepciós per áldozata lett. Egyévi börtönbüntetésre ítélték őket, a családot pedig otthonából távozásra kényszerítették. Szabadulása után, 1952-ben a Baranya-Tolna megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál helyezkedett el, ahol rövidesen főmérnök, illetve műszaki igazgatóhelyettes lett, és innen ment nyugdíjba 1978-ban. A téglaiparban, az anyagformázás elméletében és gyakorlatában országosan elismert szaktekintéllyé vált, több technológiai újítást vezetett be, e területen végzett tevékenységét számos kitüntetéssel jutalmazták.
A hetvenes évek közepétől tanácsadóként ismét foglalkozott orgonaépítéssel. A nyolcvanas évek elején bekapcsolódott lánya, Judit és annak férje, Miklós András, az MTA tudományos főmunkatársainak nemzetközi elismerést kivívott orgonaakusztikai kutatásaiba, melyek 1992-től a stuttgarti Fraunhofer Intézetben folytatódtak. Szakmai tanácsokkal támogatta az 1992-ben alapított, 1994-től Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra néven működő kft.-t – a jelenleg legnagyobb hazai orgonaépítő vállalkozást –, melyben a megszűnt Angster-orgonagyár szellemi örökösét látta kialakulni. 1993-ban jelent meg az Angster-család és az orgonagyár történetéről írt könyve, benne a cégalapító vándoréveinek lebilincselően színes leírásával. A családja által vezetett egykori orgonagyár jelentőségének mintegy hivatalos elismeréseként 2006-ban ő vehette át a Magyar Tudományos Akadémián az Angstercsalád orgonaépítő művészetéért odaítélt Magyar Örökség- díjat.
Angster Józsefet és ugyancsak a közelmúltban elhunyt feleségét április 27-én a pécsi belvárosi templomban, a három Angster-generáció által épített orgona hangjai mellett a család és a város, valamint az orgonaépítészet és orgonaművészet képviselői búcsúztatták, majd hamvaikat a Pécsi Központi Temető Angster-sírboltjában helyezték el.
