– De én ebbe még egyszer nem szállok be, bárki bárhogy próbál győzködni. Jó lesz nekem az az ódivatú, masszív darab onnan a sarokból. Legalább harmincéves, és amíg használtuk a drága mamával, soha semmilyen baj nem volt vele, nyilván kihúzza már velem a hátralévő időt. De ha mégsem, az sem olyan nagy baj, mert úgyis egyre rosszabbul látok, inkább rádiót hallgatok, és várom a vendégeket, hogy beszélgethessünk. Te pedig néha felolvashatnál nekem, ha nem túl nagy kérés. Mondjuk a Bibliából, meg a Jókai- vagy a Krúdy-összesből, Máraitól.
– A Biblia legyen mindig az első, ha neked is jó úgy, Pali bácsi – vette fel Z. a beszélgetés fonalát, önzően saját újévi szentírásolvasó fogadalmára is gondolva. – Amúgy pedig kezdhetnénk a sort Máraival? Nagy az adósságom vele szemben, pedig amit eddig olvastam tőle, az lenyűgözött. Látom, szép nagy sorozatod van, vágjunk bele! – Ez így nagyon jó lesz, fiacskám. A Biblia, aztán egy kis Márai, de néha hozz újságokat is! Nem igazán érdekel ez a mostani modern világ, de kell a naprakész muníció a beszélgetésekhez, hogy senki ne nézzen őskövületnek. Aztán elbíbelődtek egy darabig a régi tévékészülék újraélesztésével, s végül sikerült beállítani tizenkét olyan csatornát, amelyekre Pali bácsi rábólintott. Kizárólag hírcsatornákat, természettudományos, egyházi és sportadókat választott, mondván, a mindenféle harsány kereskedelmi műsorok egyáltalán nem érdeklik. Amikor eljött a búcsúzás ideje, odakapcsoltatott egy környezetvédelmi témájú adásra, aztán kikísérte Z-t. Az ajtóban azzal köszöntek el, hogy legkésőbb egy hét múlva újra találkoznak.
Hú, milyen soká esedékes a következő alkalom, legszívesebben már holnap újra jönnék, nem is tudom, melyikünknek lesznek fontosabbak ezek a találkozások. Nekem biztos ünnepnapokká válnak, ez egyértelmű, rengeteget tanulhatok Pali bácsitól, várom a történeteit. Hihetetlen, milyen megfontolt, belátó, ez a tévézős hozzáállása is nagyon imponál, ahogy igényesen válogat, és elfogadja, hogy mostantól újra a régi készülékére szorul, illetve dehogy szorul rá, nélküle is meglenne. Én persze biztos szitkozódnék egy sort hasonló helyzetben, mert valljuk be őszintén, függővé váltam, olyan magától értetődő reflexmozdulattal nyúlok a távkapcsolóért, ha ellazulhatnékom van. Pedig tényleg meg lehetne szabadulni a képláda bűvöletétől, meg úgy általában a modern ketyerékétől, istókuccse, inkább nem is cserélem le a mobilomat modernebbre. Mert hát okos még csak-csak lehet egy telefon, de bölcs soha. Ez már csak a tisztességben megőszült aggastyánok kiváltsága – morfondírozott Z. hazafelé bandukolva, aztán otthon a tévé helyett inkább a CD-lejátszót kapcsolta be, és bekészítette néhány kedvenc lemezét.
Egy héttel később Z. már negyedórával a megbeszélt időpont előtt megérkezett Pali bácsihoz, de a jelek szerint az öregúr is türelmetlenül várta a találkozást, mert azzal fogadta, hogy késett. Aztán megegyeztek, hogy mindkettőjük órája siet, majd nevetve kölcsönösen bevallották egymásnak, hogy nem véletlenül, mivel előreállították a mutatókat a közös alkalomra készülve.
– Képzeld, fiam, valamelyik nap volt a rádióban egy irodalmi műsor, és szóba került Jókai, no meg Márai is, miután jubileumuk van az idén. Az előbbi százkilencven, a másik pedig száztizenöt éve született, csak huszonöt évvel előbb, mint én. Először arra gondoltam, hogy a nagyobb kor tisztelete jogán akkor kezdjük inkább a felolvasást mondjuk az egyik nagy kedvencemmel, az Egy magyar nábobbal, de végül letettem róla, elvégre a másik évforduló is szép kerek, meg hát te Sándorra szavaztál. Viszont akkor hadd válasszam én az első regényt, legyen hát a Béke Ithakában, persze csak a Szentírás után – vázolta programelképzelését Pali bácsi, Z. pedig rábólintva máris az ölébe vette a már gondosan előkészített két könyvet.
Mondhatom, újabb szép lecke volt az öregúrtól, ahogy ilyen önzetlenül lemondott a saját elképzeléséről, csakhogy nekem kedvezzen. Ráadásul mintha csak ráérzett volna, hogy a jelentősebb regények közül ez az egyik fő adósságom Máraival szemben. Jó érzés lesz a törlesztés, de még szívmelengetőbb Pali bá’ gesztusa – futott át a hálálkodó gondolat Z. agyán, amikor becsukta a könyvet, észrevéve, hogy hallgatója elszundított. Csendben kiment hát a kis konyhába, főzött egy teát, majd a szobába visszatérve szolidan csilingelő kavargatással jelezte kedves vendéglátójának, hogy ideje indulnia, meg különben is, észrevétlenül eljött a nyugovóra térés ideje.
