A Planetárium közelében egy csapat házi galamb keresgélt. A többség egyszerű szürke színű, ahogy mondani szokták, kovácsolt madár, de volt köztük egy tarka és egy egészen fehér is. Helyesebben a fején és a vállán voltak fekete tollak. Nagyszerű idő, ragyogó napsütés búcsúztatta az évet, a szél is csak időnként fújt erősebben. A fák kopaszon álltak, ilyenkor látni igazán, hogy mennyi fagyöngy van a korona ágain. Nagy, örökzöld gömbök ültek egymás mellett.
Bármikor járok is a ligetben, csuszkákkal mindig találkozom. Most a játszótér menti fák egyikén, a hatalmas tölgy törzsén mászkáltak. A párok télen is hűségesek egymáshoz, és ha valamelyikük átszállt a szomszédos fára, a másik nyomban követte. Közben folyamatosan beszélgettek egymással. A kertészeti irodák előtt van egy tűlevelűekből álló csoport, oda szoktam vinni eleséget az áttelelő fekete rigók és vörösbegyek részére. Amikor a földre öntöttem, láttam, hogy a legutóbbi teljesen elfogyott. Több fekete rigó és egy vörösbegy is jár ide, de most egyiküket sem láttam. Legutóbb a fekete rigó, egy szép koromfekete hím, ugyan kirepült, amikor a fenyőágak alá bújtam, de nem ment messze, és alig távolodott el, máris visszarepült.
A kertészeti iroda mögötti út mentén csonkolták a fákat, szomorú látványt nyújtottak, amint ott álltak egymás mellett. Zöld küllő kiáltott kacagó hangján. Ez a szép, piros sapkás nagy harkály is egyike azoknak a madaraknak, amelyekkel az év bármely szakában találkozni lehet. Nagyon hiányoztak a fenyőrigócsapatok. Korábban nagy csapatok jártak ide, ellepték az ostorfákat, és a bogyókat az utolsó szemig lecsipegették. Már a múlt télen sem jöttek, rengeteg bogyó maradt az ágakon, ahogy néztem, most is tele vannak. Csak egy kis rigót, valószínűleg szőlőrigót láttam elrepülni az egyik fáról.
A liget hátulsó sarkában van egy rész, ahol egy csoportban a fák törzsét beborítja a repkény. Mintha valamennyien zöld nadrágot húztak volna. Az egyik tisztáson négy vetési varjú sétált, fekete tollaikon megcsillantak a napsugarak. Minden ősszel nagy csapatokban érkeznek kelet, az orosz és ukrán síkságok felől, és ilyenkor Budapesten is sokfelé láthatók. Nem messze onnét egy bokor tövében idősebb férfi kuporgott, és az etetőre járó széncinegéket fényképezte. Flakonok csüngtek az ágakon, azokból szedték a napraforgót. Egy szomszédos bokorhoz repültek vele, hegyes csőrükkel villámgyorsan kikopácsolták ízletes belsejét, aztán máris repültek a következőért.
A magas ágak között két mókus kergetőzött. Párosodási idejük a téli hónapokban kezdődik, a kellemes, szinte kora tavaszias idő megihlette őket. Szeretem nézni, amint hihetetlen könnyedséggel ugranak egyik ágról a másikra, szinte száguldanak a magasban.
Kifelé menet örömmel láttam, hogy végre eldózerolták azt a romépületet, ami éveken át a liget csúfsága és kétes elemek gyülekezőhelye volt. Megnéztem a kopasz ginkófát, és már kiértem a ligetből, amikor az óév utolsó madarát megpillantottam. Dolmányos varjú volt, az utca közepén sétált. Peckesen lépkedett, és kiszámítottan repült fel egy arra haladó autó elől. Felszállt egy oszlopra, és nagyot károgott.
