A bizánci egyház nem is elégszik meg azzal, hogy így, csecsemőként fogadja őt. Rá kívánja irányítani a figyelmet arra a tényre, hogy a bájos kisbabaként, de mégiscsak esendő emberként megszületett Jézus az igaz Isten ismeretét hozta el nekünk. Úgy, ahogy majd Fülöpnek világosan megmondja immár nyilvános működésének folyamán: „Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9).
Ámde most még itt állunk a betlehemi jászolnál az angyalok Istent dicsőítő lelkületével, a pásztorok egyszerű alázatával, a napkeleti bölcsek hódoló és ajándékozó szeretetével. Zsongnak bennünk a karácsony meghitt, boldog, szívmelengető érzései. És mégis: liturgikus énekünk kiszakít a pusztán földi érzések világából, s a magasabb értelmi valóság felé irányítja figyelmünket. Liturgikus költészetünk és ikonfestészetünk csodálatos szimfóniája egyesíti érzés- és gondolatvilágunkat.
A legünnepélyesebb és leghatalmasabb karácsonyi himnuszunkban Rómanosz Melódosz híres (VI. századi) karácsonyi kontákjának mind a huszonnégy versszaka ezzel a refrénnel zárul: „Érettünk született a kisded csecsemő, az örökkévaló Isten.” Igen, Jézus Krisztusban nem csupán egy emberi csecsemőt kell köszöntenünk és szemlélnünk, hanem az érettünk emberré lett Istent! Aki megváltásunkra született meg a földi világunkban. És akit a karácsonyi ikonon nem bájos kisbabaként, hanem felnőttként látunk. Aki úgy nyugszik a betlehemi jászol kőszarkofágjában, halotti gyolccsal befáslizva, mint ahogy majd a háromnapos síri nyugalmában, miután életáldozatát felajánlotta értünk a mennyei Atyának.
Istenismeret! Ez a karácsony lényege. Az ünnep fő éneke, a tropár ezt az egyetlen gondolatot próbálja elmélyíteni az ünnep bájától megindult ünneplő szívünkben és lelkünkben. „Krisztus Istenünk” születése „földerítette a világnak az istenismeret világosságát”. Kapiskáló emberi értelmünkkel a betlehemi éjszaka homályában ebből még vajmi keveset fogunk fel, de előretekintve már tudjuk, hogy egyrészt ő lett „a világ világossága” (Jn 8,12), másrészt pedig őáltala történt a Szentháromság kinyilatkoztatása (Mk 1,9–11). Ő az, aki elhozta a kinyilatkoztatás teljességét. A teljes istenismeretet, amelynél többet már nem kell várnunk. Ezt az igazságot megismerve a nagy tudású „csillagimádó bölcsek” is immár leborulva imádják „az igazság Napját”.
Amikor tiszta szívvel örülünk a karácsony bájos ünnepének, próbáljunk meg mi is a teljesebb istenismeretre törekedni!
