Dunapatajon született. Mit hozott magával az azóta már nagyközséggé lett faluból?
– Az igaz, hogy Dunapatajon születtem, de az egész családom a hat kilométerre lévő Hartán élt, ezért ha megkérdezik, mindig azt felelem: Hartán születtem, mivel nagyszüleim, szüleim is ott születtek, és én is hartainak vallom magamat. A nagymamámnak nagyon szép, szoprán hangja volt, a templomi gyülekezetből is kihallatszott gyönyörű éneke. Vele és az unokabátyámmal minden este gyülekezeti énekeket, német-magyar korálokat énekeltünk, míg el nem aludtunk. Talán itt kezdődött minden. Az iskolában pedig énektanárunk, Gerényi Salamon – nálunk minden férfiember Salamon a faluban, apám, mindkét nagyapám is az – ének- és zenekart vezetett, zongorát, orgonát tanított nekünk. A kántorral, Kuncz Salamonnal jóban voltam, felengedett az orgonához gyakorolni. A lelkész, Sárkány Tibor esperes, látva zenei érdeklődésemet, elvitt a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetbe.
Mire tanította meg ez a természetközeliség, az egyszerűség, a paraszti világ?
– A felelősségteljes munkára, a szolgálatra, az áldozatvállalásra. A szülői házban sok jó példát láttam, és megtanultam, hogy az életet oda kell adni azért, ami az életnél több. A nagycsalád feltétel nélküli szeretettel vett körül, s ez az egész életemet végigkísérte.
Pécsett végzett ének-zene–népművelés szakon. Most már művelődésszervezőknek hívják a népművelőket, akik – ha szeretik a hivatásukat – fáklyaként világíthatnak, hiszen a sötétség nagy úr. A karnagy is ezt teszi: fényt visz a mindennapokba, s belső örömre hangolja a lelket…
– Igaz! A művészet a valóság fölött van, és súlypontja az életen túli; az igazság ragyogása, amely mindenkor megvilágosítja a káoszt. A fontos az, hogy életünkben nagyobb teret engedjünk a pozitív erőknek, azoknak, amelyek emelnek és nemesítenek, és háttérbe szorítsuk azokat, amelyek lehúznak és visszafognak.
A Zeneakadémián – amelynek tanára – kik tanították?
– A pécsi diploma megszerzése után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés szakára nyertem felvételt, ahol Párkai István osztályába kerültem. Lenyűgözött az stílusismerete és rálátása az egész zeneirodalomra. Szabó Miklós példamutató hűsége a minőséghez, és a felejthetetlen Kistétényi Melinda varázslatos muzsikus egyénisége életre szóló ajándék volt számomra. Főiskolai éveim alatt a Liszt Ferenc kamarakórus tagja voltam.
Honnan az érdeklődés a barokk zene és Bach muzsikája iránt? Mi a leginkább lebilincselő az Ön számára a bachi életműben?
– Bach zenéjének legrejtettebb és egyben legdrágább kincse, ahogyan Pilinszky János írja, Jézus Krisztus jelenléte. A Krisztushoz vezető utat Bach számára a lutheri tanításhoz való tántoríthatatlan ragaszkodás – mely az évek során egyéni, személyes felismerésévé vált – nyitotta meg. Számomra ez az egyik legfontosabb kapcsolódási pont.
Huszonöt éve jött létre a Magyar Bach Társaság, amelynek alapító tagja és elnöke. Milyen missziót teljesít az egyesület?
– A társaság egyik fontos célja, hogy hangversenyein Bach gyakrabban elő-
adott remekművei mellett a ritkán vagy soha nem hallható kompozíciók is megszólalhassanak. A másik kiemelt célunk a hazai és nemzetközi Bach-kutatás elősegítése. Bach-tanulmányok című kiadványsorozatunkban külföldi és hazai dolgozatokat jelentetünk meg, publikációs lehetőséget biztosítva ifjú magyar zenetudósoknak is. Kapcsolatban állunk külföldi Bach-társaságokkal is, elsősorban a német társasággal (Neue Bachgesellschaft) és annak elnökével, Martin Petzold professzor úrral.
Ahogy figyelem egy-egy koncerten, az az érzésem, hogy különleges extázist él át vezénylés közben. Jól látom?
– Én a valóságot nem anyaginak, hanem szelleminek tekintem. Olyan szellemi valóságnak, amelyben a világ az isteni szellem teremtő megnyilatkozása. Ezért a zenében nemcsak a konkrét fizikai hangokat halljuk, hanem erre a magasabb valóságra is rálátunk. A vezénylést mindenekelőtt szellemi tevékenységnek tartom. Nem anyagi tudásnak, hanem szellemi kvalitásnak, amely a teljesség megismerésére tanít.
Az sem általános, hogy a szólistákat – ha azok egyetemisták – a vastaps ideje alatt egyenként magához inti, kezet szorít velük és homlokon csókolja őket. Van valami kedves, atyáskodó mozdulat e gesztusban…
– Minden bizonnyal. Azt szeretném jelezni a gesztusaimmal, hogy nem csupán örülök és megköszönöm a teljesítményüket, hanem hogy mindezeken túl szeretem is őket, mint akiket Isten rám bízott, és akiknek a lelki üdvösségéért felelős vagyok. Nem csak olyan növendékeknek tekintem őket, akik az én óráimat látogatják, hanem olyanoknak, akik velem azonos szellemi irányultságúak. Mindez nem tudatos, hanem ösztönös megnyilvánulás.
Bachot érteni, megérteni istenhit nélkül nem lehet. Egy iskolai vagy egyetemi kórusban akadnak ateisták is. Őket hogy közelíti a Teremtőhöz?
– Johann Sebastian Bach zenéje az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad mindenkiben, mindig és minden körülmények között. E megszólításra felébred az ember eredeti lénye, szomjúsága a legvégső, legigazabb dolgok iránt, és vágyakozása a középponti rend felé irányul, amely a világgal és a létezéssel együtt minden helyen és időben azonos. Ezért a tökéletességre való törekvés nem álom, hanem élet! Isten teljességének mértéke. Ez az a felismerés, amely emberlétünkben mindannyiunkat megszólít, amely alól senki sem vonhatja ki magát.
Harminc éve tanít a legkülönbözőbb iskolatípusokban. A szegedi Tömörkény művészeti szakiskolától a Debreceni Zeneművészeti Főiskolán át a pécsi, majd a Zeneművészeti Egyetemig. Zenepedagógusként hogy látja: Kodály és Bartók országában miért jut ilyen kevés idő e készségtárgyra?
– „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza” – mondja Kodály Zoltán. Ezeket az értékeket mindenki felismeri és becsüli, és nagyon sok pozitív kezdeményezés tapasztalható a zeneoktatás területén. Remélhetőleg mindez a gyakorlatban is érzékelhetővé válik majd mielőbb.
Néhány éve elhagyta Pécset. Akik kedvelték, megsiratták. Miért állt fel a tanszékvezetői székből?
– Nemcsak ők sirattak engem, én is őket. Nemcsak a táj nőtt a szívemhez, hanem a hozzá tartozó ember is: az egyetemi zenekar és énekkar munkájában részt vevő növendékek, akik az ország egész területéről a Pécsi Tudományegyetemre sereglettek. Többnyire tehát vidéki fiatalokról van szó, akik sok egyéb jó tulajdonságuk mellett ráadásként még egy rendkívüli értéket hordoztak magukban. Ez az őszinteség, amely a bizalmukon túl nagy ajándék volt számomra. Nagyon szeretem a zenei munkát a fiatalokkal, de be kellett látnom, hogy a sokéves utazás – hét év a debreceni Kodály kórus művészeti vezetőjeként és a nyolc pécsi év – fizikailag rendkívül megterhelő volt számomra.
Csaknem két évtizede kantátazenés istentiszteleteken vehetnek részt a hívek Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Ez arra is bizonyság: az istenélmény így is fokozható…
– Nem szabad összekeverni a hitet és a zenét! A zene hangokkal kezdődik és hangokkal fejeződik be. Mindenesetre a Bach-életmű az én szememben istenbizonyíték. Az emberiség történetében az egyetlen olyan szellemi teljesítmény, amely azt igazolja, hogy lehetséges a tökéletességet elérni. Számomra ez talán könnyebben érthető, mert Bach egész gondolkodásának alapja az a lu-
theri tanítás, amely az évek során egyéni, személyes felismeréssé vált. Pilinszky szerint Bach volt a legnagyobb lemondó. Lemondott a világról, és ezáltal megnyílt előtte egy egészen más realitás. Mindegy volt, hogy melyik hanghoz nyúlt, az rögtön tökéletessé vált a kezében. A Deák téri Bach-hagyomány lényege, hogy Bach zenéje megmaradt egyházi jellegűnek. Azon a helyen játsszuk a műveit, ahová íródtak, és ugyanazzal a célkitűzéssel, amellyel Bach komponált. Azért játsszuk istentiszteleti és liturgikus keretek között, mert nem csupán az istentisztelet mindenkori témájához és az egyházi év egy-egy meghatározott alkalmának – karácsony, böjti időszak, húsvét – lényegéhez kapcsolódik, hanem tisztán zenei mondanivalója, üzenete is van. Bach legfőbb törekvése az egyházzene volt, amelynek központi műfaja a kantáta. Koncertteremben nem nyílik meg Bach egyházzenéje, bármilyen zseniális előadásban hangzik is el. A három, három és fél órás lipcsei istentiszteleten a kantátáknak megvolt a maguk dramaturgiai helye.
A reformációi emlékév állami megnyitóját január 6-án rendezték meg a Művészetek Palotájában. Egy szimbolikus asztalnál helyet foglalva Ön Luther Márton szavait idézte: Musica fugat diabolum, azaz: A zene elűzi az ördögöt. Majd hozzátette: a lutheri gondolkodás megértésének nehézségét a modern kor diabolikus jellege adja, amely elválasztja a művészetet és az életet, hiszen a mai ember szétválaszt mindent, ami összetartozik, nemcsak a művészetet az élettől, hanem önmagát is isteni eredetétől. E diabolikus korban hogy vezethetők vissza az emberek Istenhez?
– A szíveket tisztán kell tartani, akkor az ember meghallja a hívó szót, és annak engedelmeskedni kell. Sőt, örömmel kell engedelmeskedni, minden nehézség ellenére mindig a nehezebb ellenállás felé kell haladni. Akkor az embernek nemcsak sikeres, hanem megszentelt élete lesz.
Számos hanglemezfelvétel, előadás-sorozat fűződik a nevéhez. Melyikkel sikerült leginkább megdöbbentenie a közönséget?
– A nagyon sok hangverseny, külföldi út, lemezfelvétel közül csak a legutóbbiakat említem: a Zeneakadémia felújítása utáni első nyilvános koncerten Kocsis Zoltánnal együtt vezényelhettem Jeney Zoltán Infinitívuszát. Dobozy Borbála zenekari estjén Bach művei mellett két XX. századi, ritkán hallható, jelentős csembalóversenyt mutattunk be. A Budapesti Vonósokkal több éve tart az együttműködés, s az előző évekhez hasonlóan a Bach közelében sorozattal is jelentkezünk, amelyet idén a Budapest Music Centerben rendezünk meg. A hangverseny keretében egy zenei-esztétikai-teológiai bevezetést is tartok, ebben az évben Bach h-moll miséjéhez. Nagy örömünkre ez a sorozat is mindig telt házas.
Bach h-moll miséje a világ zeneirodalmának egyik ékköve. Hány helyen csendül fel a húsvétot követő időszakban az Ön dirigálásával?
– Május 21-én Brassó, június 5-én Budapest, június 24-én Pápa, szeptember 23-án Békéscsaba, október 7-én Debrecen, október 21-én Szeged, október 22-én Szabadka, október 28-án Zalaegerszeg vár bennünket.
Ha pihen az Evangélikus Egyház Károli- és Kossuth-díjas zeneigazgatója, akkor is karnagyi pálcát tart a kezében?
– Ha pálcát nem is, de partitúrát mindenképpen!
