Egyike a legszínesebb madarainknak. Fejének elülső része a csőr körül piros, pofái fehérek, háta barna, fekete szárnyain nagy aranysárga tükör látszik. Faroktollai feketék, a hegyükön fehér foltokkal. A hím és a tojó hasonló, de az előbbinél a piros szín túlér a szem vonalán, válltollai feketék, a tojóéi barnásak. A fiatalok feje szürke, első tollruhájukon még nincs piros szín. A tengelic gyakori madár, kertekben, gyümölcsösökben, fasorokban, tanyák környékén mindenütt megtaláljuk, de költ a városokban is. Budapesten jó néhány helyen hallottam éneklő hímet. Dala szerintem a legszebb a hazai magevők között, legfeljebb a kenderike versenyezhetne vele. Hangos, néha szinte véget nem érő csicsergés, finom trillákkal tarkítva. Gyakran hallatott hívogatója a „didlit”.
A párok évente kétszer költenek, először április végén, de inkább májusban. A fészket a tojó egyedül építi, előszeretettel vadgesztenyén, akácon, gömbakácon vagy gyümölcsfán, mindig a korona egyik oldalsó ágán. A fészekanyagot, száraz fűszálakat, vékony gyökérdarabkákat, mohát a közelben gyűjti, mindehhez sok pókhálószövedéket is használ… A csészét szőrrel, nyárfa- és bogáncspihével béleli. Párja mindenhová követi, és amíg a hozott anyagot beépíti, egy közeli fa csúcsán énekel. A fészekalj négy-öt, kékesfehér alapon vörhenyesbarna foltokkal és fekete vonalkákkal ritkásan beszórt tojásból áll. A tojó egyedül kotlik, párja eteti, a begyében gyűjtött magtáplálékot juttatja a tojó torkába. A fiókák tizenkét-tizenhárom nap alatt kelnek ki, mindkét szülő etet, apró gyommagvakat és rovarokat, főleg hernyókat hoznak a fészekhez. A táplálékot a begyükben gyűjtik. A kicsinyek tizennégy-tizenöt naposan repülnek ki, a hím egy ideig még eteti őket, aztán a pár a második költéshez készülődik. Augusztustól a tengelicek csapatokba verődve járják a határt. Hullámvonalú reptükről és szárnyaikon a sárga mezőről könnyű felismerni őket. A hazai állomány egy része ősszel Dél-Európába vonul, helyettük északabbról érkeznek vendégek hozzánk. A csapatba verődés két szempontból jelentős. Egyrészt több szem többet lát alapon könnyebben találják meg a gazos, táplálkozásra alkalmas területeket, másrészt fontos az egyedek szempontjából is. Mert ha jön a karvaly vagy a tundrák felől télire hozzánk érkező kis sólyom, mindig a lemaradót, az öreg, beteg példányokat kapja el. Ezzel szelektálnak, segítenek abban, hogy tavasszal a fiatal, életerős madarak építhessenek fészket, nevelhessenek fiókákat. A tengelicek ősszel és télen apró magokkal táplálkoznak. A gyomnövények közül különösen szeretik a bogáncsokat. Nagyszerű látvány, amikor a tucatnyi tarka madár rájuk ereszkedik, és míg hegyes csőrükkel a magokat bontogatják, sárgán csíkolt szárnyaikkal egyensúlyoznak. A csapatok felkeresik a nyír- és az égerfákat, de járnak a téli etetőre is.
