A mezőgazdaság egyik ingyenes segítője, tápláléka szinte kizárólag rágcsálókból, elsősorban a nagyon gyakori mezei pocokból áll. Magyar neve hát nem véletlen, de erre utal német elnevezése (Mausebussard) is. Jó étvágyú madár, akár tucatnyi pockot bekebelez naponta. Az irodalomból ismert egy januári példány, melynek gyomrában tizennégy pocok és egér maradványait találták.
Bárhol és bármikor járok odakint, egerészölyvekkel csaknem mindig találkozom. Nagyszerű látvány február végén, márciusban a párok nászrepülése. Gyakran láttam őket például az ócsai égerlápon, ahol az erdőben több pár is fészkel. Tulajdonképpen a petézni érkező békákat kerestem és figyeltem (a távolabbról jövő, nehézkesen mozgó barna varangyokat viharkabátom zsebébe dugva vittem a vízhez), de amikor meghallottam a magasból érkező „hié” kiáltást, néhány percre megfeledkeztem a békákról. A magasban keringő, csapongó, néha játékosan lefelé zuhanó madarak látványa újra és újra lenyűgözött, egyszerűen nem tudtam levenni róluk a szemem. De ugyanezt lehet megfigyelni a Pilisben, a Börzsönyben, az alföldi kis erdők vagy a folyókat kísérő ligeterdők felett. A párok a fák koronájában épített és többnyire éveken át használt fészkükben két-három fiókát nevelnek. Pockokkal és egerekkel táplálják őket, sőt néha egy-egy felszínre merészkedő vakondot is hoznak. A kelést követően a tojó körülbelül két hétig a fészken marad, melengeti és védi a fehér pihés fiókákat. A táplálékot a hím hordja. Ezt követően azonban már mindketten vadásznak. A fiatalok másfél hónaposan repülnek ki, de a család egy ideig még együtt marad.
Az egerészölyv magányos fán, kerítésoszlopon ülve vagy a levegőben lebegve, szitálva várja a felbukkanó zsákmányt. Türelmes madár, gyakran hosszú ideig ül egy helyen. A késő őszi és a téli időszakban a vonat vagy az autó ablakából is látni lehet a közeli fákon, oszlopokon ülő nagy barna madarakat, amint a felbukkanó pockokra várnak. A mezei pocok egyébként általában minden negyedik évben túlszaporodik (szaknyelven: gradál), és ilyenkor a tarlók és legelők szinte mozogni látszanak a nappal is ide-oda futkosó rágcsálóktól. A gazdák jól teszik, ha úgynevezett T fákat szúrnak le az érintett táblákon, kényelmes leshelyet kínálva a pockokat pusztító ölyveknek, vércséknek. Évekkel ezelőtt a Kiskunságban láttam ilyen pocokjárásos táblát, ahol egy gatyás ölyv, öt-hat kékes rétihéja és néhány áttelelő vörös vércse mellett fél tucat egerészölyv leste a zsákmányt. A rengeteg pocoklyukat látva azon a késő novemberi napon nem lehetett okuk panaszra.
Schmidt Egon
Fotó: Bécsy László
