A Graduale Romanum 1979-es kiadása az úrnapi körmenet Sacris solemniist követő tételének a 105. zsoltár 1–12. és 40–45. verseit írja elő a húsvéti vigília áldozási énekének, illetve a húsvéti időszak zsolozsmájának hármas alleluja-antifónájával. A zsoltár éneklése az úrnapi körmenet alkalmával eucharisztikus jellegű értelmezést tár a hívek elé. Liturgikus szempontból zsoltárunkat az Imaórák liturgiája során advent, karácsony, valamint nagyböjt és húsvét időszakában, az első hét szombati napjának olvasmányos imaórájában imádkozzuk. Liturgikus értelmezése szerint a zsoltár Isten hűségéről szól, viszont Szent Atanáz nyomán eszkatologikus szempontokkal: Az apostolok hirdetik a nemzeteknek, hogy eljövetelekor Isten milyen csodatetteket visz végbe.
Irodalomtörténeti szempontból zsoltárunk a választott nép korai történelmének himnikus jellegű, tanító elbeszélése (Zsolt 78), amely a pátriárkák és a választott nép Istennel kötött szövetségeinek beteljesüléséről énekel, és arról, hogy mennyi jótéteménnyel halmozta el Isten Izrael népét Ábrahámtól kezdődően az ígéret földjének elfoglalásáig. A szentíráskutatók szerint a zsoltár valamikor a fogság utáni időkben keletkezett, és egy zsoltártrilógia második tétele (Zsolt 104–106). Míg a 104. zsoltár szerzője a világ teremtéséből kiindulva szólít hálaadásra, addig a 105. zsoltár költője az emberiség történelmében megmutatkozó isteni gondviselést dicsőíti, akárcsak a 78. és a 106. zsoltár.
A himnusz első tizenöt verse szoros kapcsolatban áll az 1Krón 16,8–22 tartalmával, amely a 96. és a 106. zsoltár verseit is idézi.
A zsoltár felépítése: buzdítás az imádságra, amelyben Izrael népe dicséri Istent (1–6); az ígéret földje (7–11), a kánaáni népek (12–15), József alakja (16–22), Izrael népe Egyiptomban és a kivonulás (23–38), a pusztai vándorlás eseményei (39–41), végül az Ígéret földje (42–45).
