„A testté lett Ige a valóságos kenyeret igéjével testté változtatja, és lesz Krisztus vérévé a bor. És ha az érzék nem is elegendő, az őszinte szív megerősítéséhez elegendő csak a hit.” A Pange lingua himnusz negyedik versszakában Szent Tamás gyakorlatilag összefoglalja a Summa Theologiae IIIqq74–78 kérdéskörét, emellett pedig költőként ügyesen kezeli a fogalmakat: verbum caro – megtestesült ige; verbo carnem efficit – ige által változik testté (a kenyér, és vérré a bor). A szavak játékán keresztül egyrészt az utolsó vacsora termébe kalauzol bennünket, másrészt bevezet az átlényegülés misztériumába. A szinoptikus evangéliumokban olvasható elbeszélés és Szent Pál apostol tanúsága szerint Jézus a kenyeret és a bort saját testének és vérének mondta, és áldozati eledelként adta tanítványainak. Annak ténye pedig, hogy a kenyér és a bor színe magában rejti Krisztus valóságos testét és vérét, nem csak azt jelenti, hogy az utolsó vacsorán egyszeri alkalommal nyújtotta ezeket Jézus a tanítványainak. Cselekedete, amellyel nekik adta az új szövetség eledelét, a későbbi korok keresztényei számára is szentségi misztérium és eledel lesz. Keveset feltételeznénk a skolasztika eme nagy gondolkodójáról, ha az általa használt fogalmakban nem fedeznénk föl a részletkérdéseket is. Így a valóságos kenyér a búza magjából készült kovásztalan (a latin egyházban előírt) vagy kovászos (a görög egyházban használt) kenyér. A bor pedig a szőlő terméséből sajtolt ital (ST IIIq74aa3–5).
A negyedik versszak utolsó két sorát a Summa Theologiae szempontjából így foglalhatnánk össze: midőn a pap kimondja a konszekráció igéit, nem csupán egy történelmi eseményt hoz a jelenbe, azaz megjeleníti az utolsó vacsorát, hanem Krisztus, a megtestesült Ige egész misztikus cselekedetét és szavait közvetíti a kenyér és a bor felé. Így valósul meg az átlényegülés. De Szent Tamás azt is kimondja, hogy e misztérium megragadása a hitben történik, vagyis az ember válaszában, amelyben egyesül a velünk egyesülni akaró Istennel.
