Előképekben mutatja magát: midőn feláldoztatik Izsák, leöletik a pászka báránya, manna adatik az atyáknak.
Aquinói Szent Tamás három szentírási szakaszt kapcsol össze: a Ter 22,1–19-et, a Kiv 12,1–20-at, valamint a Kiv 16,1–35-öt, mint a minket tápláló eucharisztikus áldozati kenyér előképeit. Az angyali doktor számára nagyon fontos, hogy hangsúlyozza: az Eucharisztia áldozati eledel. Az előképek sorában Izsák feláldozása jelzi számunkra Isten nagy ajándékát Krisztusban: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?” (Róm 8,32). Ahogy Ábrahám kész volt feláldozni Izsákot, úgy az Atya is tulajdon Fiát adta áldozatul értünk való szeretetében. Szent Tamás még egyszer visszatér a húsvéti bárány képéhez: Jézus a húsvéti bárány, akinek nem törték csontját (Jn 19,36), ő az örök húsvéti vacsora, akire emlékezünk (Lk 22,19), ő a kovásztalan kenyér. Végül, ahogy a szekvencia huszonegyedik versében, úgy itt is utalás történik a mannára: „Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.«”(Jn 6,32–33). Ünnepélyes nyomatékkal mondott szavaiban Jézus azt jelzi, hogy ő az igazi kenyér, akit az Atya ad. Krisztus a megtestesülés révén megszületett ennek a világnak, az átváltoztatás révén pedig a kenyér és a bor színe alatt újból és újból beletestesül ebbe a világba, hogy életet adjon neki, mégpedig úgy, hogy összekapcsolja a világot az élet tulajdonképpeni forrásával. Jézus a lélek éltető eledele (1Kor 10,3). A soron következő két utolsó versszak még mélyebben bontja ki az Eucharisztia szentségi hatásainak tanítását János evangéliuma alapján.
