Noha az utazási feltételeket biztosító állatról nem esik szó, a művészek szinte mindig szamáron ábrázolják Máriát a kisdeddel, mellettük pedig Józsefet. Ezt az állatmeghatározást mintegy „támogatja” az a tény is, hogy Jézus Jeruzsálembe is szamáron vonult be. Idősebb Markó Károly (1791-1860) már az 1820-as évek végén, eisenstadti tartózkodásakor megkezdte Menekülés Egyiptomba című festménycsoportjának megfestését. A jelenlegi kutatások szerint ezt az (életműben jelentős helyet elfoglaló) festménytípust körülbelül húsz mű alkotja. Ám Markó művészetében egy-egy ilyen típuscsoport olyan szakrális és világi festményeket is tartalmaz, amelyeknek csak a központi, névadó motívumuk azonos, ám a szereplők és így a festmény témája is változhatnak. Jelen esetünkben ez azt jelenti, hogy míg a szamár a rajta ülő Máriával és kisdeddel, illetve a mellettük gyalogoló Józseffel lehet egy „menekülés” részese is, addig parasztok társaságában csak egy „itáliai táj” staffázsalakjaként szerepelhet. A közös motívum tehát nem más, mint a szamár és a rajta féloldalasan elhelyezkedő asszony gyermekével. A csoport csupa különlegességet tartogat: két festmény például megjárta az Újvilágot, majd Chiléből Magyarországra, illetve Mexikóból Barcelonába került. A legkorábbi alkotást pedig az esztergomi Keresztény Múzeum őrzi. A festmény sajátossága a szereplők számában rejlik, a szamárral együtt ugyanis öten vannak. Az ötödik az angyal, aki jobbjával mutat a napfényben fürdő, a völgyben elhelyezkedő egyiptomi városra. Noha az alkotást Markó pályafutásának kezdetéről eredeztethetjük, már mindazon elemekkel rendelkezik, amelyek a későbbi műveket is jellemezni fogják: a láthatatlan forrásból érkező napfénnyel, a perspektívát kiemelő és ezért az előtérben elhelyezett növénycsoportokkal és a tájnak alárendelt staffázsfigurákkal. És hogy mennyire általános a szamarat f é l o l d a l a s a n megülő beállítás, arra egy másik példát is említhetünk Simor János gyűjteményéből. Liezen Mayer Sándor (1839-1898) nem újszövetségi szereplőként, hanem szegény, nincstelenen emberekként festette meg a Szent Családot. Művén a táj már nem gazdag növényzetben, az égbolt borús-felhős, reménytelenséget sugall. Az ellentéteket a kompozíció is hangsúlyozza: a szamár balra hajtja fejét, József viszont jobbra tekint.
