Ilyen attribútum a kereszt is, amelyet a mi Urunk dicsőített meg. Jézus halála után a Megváltó szenvedésében osztozni és kereszthalált szenvedni dicsőséggé vált. Ám ebben a halálnemben csak kevesen részesülhettek: például azok, akik nem rendelkeztek római polgársággal. A római polgárokat kezdetben, mint például Szent Pált is, csak fejvesztésre ítélhették. A kereszt a kínhalál módja miatt válhatott vértanúk egyedi attribútumává, hiszen mind Andrást, mind Pétert másként végezték ki.
A hagyomány szerint Pétert a mamertinusi börtönbe vetették, majd megkorbácsoltatása után elvitték, hogy keresztre feszítsék. Ám Péter, mivel nem tartotta magát méltónak arra, hogy Krisztushoz hasonlóan szenvedje el a kínhalált, arra kérte hóhérait, hogy fejjel lefelé feszítsék meg. A Keresztény Múzeum sienai festője is ekként festette meg a jelenetet. A hagyományt ugyanakkor kicsit „pontosította” is: három hóhér hajtja végre az ítéletet, amit két katona néz végig, a hátteret pedig a római városfal zárja le. Festőnk aktualizálta a jelenetet: a katonákat korának öltözetébe bújtatta, az épületeket a „legmodernebb” stílus szerint emeltette. Ugyanakkor a táblán a figyelmes szemlélő további részleteket is felfedezhet: benyomott virágmintákat és angyalszárnyakat. Ezek a részletek is utalnak arra, hogy az esztergomi tábla eredetileg egy nagyobb műtárgy, esetleg egy nagyobb oltár részét képezhette.
A festmény az oltár predelláján helyezkedhetett el, „társául” egy külföldi gyűjteményben őrzött Szent Péter és András elhívatása szolgált. Ez a két tábla feltételezhetően Matteo di Giovanni a sienai San Pietro Ovilébe festett, ám töredékesen fennmaradt oltárához tartozott. A régebbi gyűjteményi katalógusok emiatt a festmény alkotóját Matteo di Giovanni köréhez sorolták. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a művész nevesíthető: Guidoccio Cozzarelli (1450-1516) Matteo di Giovanni hű követőjének számított, és ő is segédkezett a San Pietro Ovile oltárának megfestésekor.
