Az első évszázadok során gyakorlatilag kialakult az az ikonográfiai kánon, amely meghatározta, mit és hogyan lehet ábrázolni. Ezt a kánont csak a XX. századi és a kortárs képzőművészet tudta átlépni és újraértelmezni. Másrészről ez, a katakombák világában megszületett ábrázolásrendszer bizonyos fokú hiányokkal is küzdött: így például nélkülözte Krisztus mennybemenetelét. A téma ábrázolásának nehézsége két következménnyel járt: egyrészt viszonylag későn – a IV-V. században – született meg, s a későbbiekben is csak igen kevés számú műalkotáson köszön vissza.
Ugyanakkor a „mennybemenetel” két változattal is rendelkezik: az elsőn, mely egyúttal a régebbi is, a késő antik apoteózis-képtípus továbbfejlődéseként egy angyal viszi fel a mandorlában ülő Krisztust, a másikban viszont maga Krisztus emelkedik a mennybe. Ez utóbbi esetben Urunkat az Atya felhőből kinyúló keze segítheti, vagy Krisztus felhőkön emelkedik a magasba.
Ha egy pillantást vetünk az esztergomi Keresztény Múzeum festményére, akkor rögvest egy harmadik változattal is találkozhatunk. A régen egy szárnyas oltár predelláját képező három festménymező közös témája a húsvéti ünnepkör. Osztrák alkotója Krisztus életének négy jelenetét festette meg: születését, elfogatását, keresztvitelét és mennybemenetelét. A negyedik festményen Szűz Mária és a tizenegy apostol félkört alkotva helyezkedik el, s felettük Krisztus éppen eltűnik egy felhőben: már csak a lába látszik. Első pillantásra a néző a keleti egyház tiszteletéből eredeztetné ezt a képtípust, ám az ikonfestészetben inkább az angyalos-mandorlás típus terjedt el. Máshol kell keresnünk a képi forrás eredetét, mégpedig Albrecht Dürer 1509-1511 között készített Kis Passiójának lapjai között. A hasonlóság szembetűnő: a fametszeten Mária és az apostolok ugyanúgy kört alkotnak, Jézus lábszárát a tunika takarja el, ugyanakkor a talajon Krisztus lábnyoma is kivehető.
A festményt 1839-ben árverezték el először egy bécsújhelyi gyűjteményből, ahol más, hozzá nem illő táblákkal illesztették össze. Innét Bécsbe került, majd egy újabb aukciónak köszönhetően Ipolyi Arnold vásárolhatta meg, és tőle került az esztergomi gyűjteménybe.
