A ház mögötti kert ellenben a családé. A lakásból egy tágas, ámpolnanövényekkel körüldíszített, kúszónövényekkel befuttatott árnyas verandára lépnek ki. Itt zajlik tulajdonképpen a mindennapi élet: az étkezések, az esti borozgatások, a grillezések. Innen pár lépcső vezet a sziklakerttel, bokorcsoporttal díszített, nyugalmat sugárzó pázsitfelületre, amely a gyerekeknek nyújt játszóhelyet.
Amit eddig leírtam, az akár Magyarországon is lehetne. Ám itt, a gazdag Ausztráliában, amelyet nem rázott meg a gazdasági válság, az emberek nagy súlyt fektetnek arra, hogy lehetőleg minden szabad területen zöldséget és gyümölcsöt termesszenek. Nem hiányozhat hát a konyhakert. Alaposan meg kell dolgozniuk a termésért, mert az állatok – többek között a bájos, erszényes oposszumok (mókus méretű rágcsálók) minden frissen kiültetett palántát megdézsmálnak, és a gyümölcsöket sem kímélik. Aki tehát zöldséget akar termeszteni, az először nem a vetőmagboltba megy, hanem a szerelvényboltba. Könnyű csövekből ház alakú vázat épít, amelyet műanyag hálóval terít be, hogy megvédje a termést az állatoktól. Nagy gondot jelent az öntözés is: van, hogy pár nap leforgása alatt lezúdul Magyarország teljes évi csapadékmennyisége, és házakat, utakat, hidakat sodor el, máskor meg előfordul, hogy fél éven át egyetlen csepp eső sem esik. Ezért egyetlen ausztrál kertes házból sem hiányozhat az esővízgyűjtő tartály, amely átlagosan 5–25 ezer liter csapadék befogadására alkalmas.
Ugye, milyen jó dolgunk van nekünk itt a Kárpát-medencében? És vajon kihasználjuk-e a lehetőségeinket?
Fotó: Lovas Katalin
