Papszentelés Újfehértón

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus püspök az újfehértói templomban pappá szentelte ifj. Kocsis Antal diakónust. Az újonnan szentelt pap szeptember óta a kisvárdai görög katolikus egyházközségben szolgál.

Torinói lepel

Az Új Ember rejtvénysorozata – Idén tavasztól egy ideig újra látogatható lesz a keresztény hagyomány által Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel. Ebből az alkalomból rejtvénysorozatot indított az Új Ember a lepelről – amint tette a Szent Pál-évben a nemzetek apostolának életéről.

A hét szentjei

Szent Péter apostol székfoglalása (Február 22.) – A régi rómaiak ezen a napon az elhunytak tiszteletére nagy lakomákat rendeztek sírjaik közelében a „katedrájuk” körül. Ugyanis üresen hagytak egy helyet, jelezve, hogy az elhunyt közöttük van. A keresztények a IV. századtól lelki jelentőséget tulajdonítottak ennek, és Péter apostolra vonatkoztatták, aki a római egyház feje volt.

„Arcotok Krisztus arca”

A pápa menekültekkel találkozott – A római karitász központjában szegényekkel, hajléktalanokkal, menekültekkel, valamint orvosokkal, ápolókkal és önkéntes karitászmunkatársakkal találkozott XVI. Benedek pápa február 14-én. „Szentatya, imádkozzon értünk, mi is imádkozunk önért.

Prága új érseke

A Szentatya február 13-án elfogadta Miloslav Vlk bíboros, prágai érsek lemondását életkorára való tekintettel, és a prágai érseki székbe Dominik Duka domonkos szerzetest nevezte ki, aki eddig Hradec Králové püspöke volt.

Az Olvasó írja: Találkozásom Isten vándorával

1952-ben a kistarcsai internálótáborban történt. Egyik nap váratlanul három jezsuita kispapot a prefektusukkal együtt, és egy világi papot, Regőczi István atyát helyeztek a szobánkba. Korábban a papokat és szerzeteseket szigorúan elkülönítették. Regőczi atya, akit egyik könyvének címéről később csak az Isten vándora néven emlegettek, hamarosan odajött hozzám, és közölte, hogy lehet nála gyónni. Talán mondani sem kell, hogy néhányan, hívő katolikusok, milyen örömmel fogadtuk ezt a lehetőséget.

Nagyvilág

Taizéi találkozó Ázsiában – Közel négyezer fiatal vett részt a taizéi közösség ötödik nemzetközi ifjúsági találkozóján, a bizalom zarándoklatának ázsiai állomásán, február 3. és 7. között, a Fülöp-szigeteki Manilán. A taizéi testvérek európai példa alapján a kezdeményezést huszonöt évvel ezelőtt indították útjára Ázsiában. Azóta 1985-ben és 1988-ban az indiai Madrasban, három évvel később Manilában, majd tizenöt éves szünet után, 2006-ban az indiai Kolkatában tartották az eddigi összejöveteleket. A mostani ifjúsági találkozóra jobbára a Fülöp-szigetekről érkeztek a résztvevők, akik mellett további ötszázan Ázsia más országaiból, kétszázan pedig Európából és Amerikából érkeztek. Muzulmánok is bekapcsolódtak a közös imába. Az ázsiai földrészt elhagyva, a következő hasonló ifjúsági találkozót Latin-Amerikában szervezik a taizéi testvérek. Achilei Santiago városa várja december 8. és 12. között az imádságra vágyó fiatalokat. Ezt követi majd az év végén, december 28. és 2011. január 1. között Rotterdamban a hagyományos év végi találkozó. InfoCatho

Európa

A kereszt a nem hívőket is gazdagíthatja – XVI. Benedek pápa február 10-én hangsúlyozta, hogy a kereszt az európai kultúra jelképe is. A nem hívőkben is elmélyítheti az emberi méltóság és az élet értelme megértését. Nagyobb vallásszabadságot Törökországban.