Új Ember
Raï pátriárka történelmi látogatása Szaúd-Arábiában
Béchara Boutros Raï maronita pátriárka, bíboros november 14-i szaúdi látogatását sok szempontból történelmi jelentőségűnek tartják, és úgy tűnik, máris kézzelfogható gyümölcsöket termett.
Emeljük fel szívünket, ne telefonjainkat!
November 8-án a Szentatya új katekézissorozatot kezdett a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében: a szentmiséről tartja elmélkedéseit, hogy jobban megértsük és átéljük az Eucharisztia szertartását, és így a mise valóban segítsen minket közelebb kerülni Istenhez.
Diakónusszentelés Tihanyban
Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság védőszentjére, Szent Ányosra november 17-én. A szentmisében Székely János szombathelyi megyéspüspök diakónussá szentelte Czakó András testvért.
Hálaadás Egerben a Szent István Rádióért és Televízióért
Munkatársak, önkéntesek és hallgatók együtt adtak hálát november 10-én a Szent István Rádió tizenhét, valamint a Szent István Televízió hatéves fennállásáért az egri Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyházban.
Szegények ebédje a Szentatyával a Vatikánban
Az Egyház november 19-én, vasárnap tartotta a szegények első világnapját. Az emléknapot Ferenc pápa kezdeményezte az irgalmasság szentéve végén, hogy az egész keresztény közösség nyújtsa ki kezét a szegények, az elesettek és a méltóságukban megalázott emberek felé.