„Szegény Szentlélek, mennyi munkája lehet” velünk!

Június 6-án délelőtt a Szentatya folytatta a bérmálásról megkezdett katekézis­so­ro­zatát. Hangsúlyozta, hogy a Szentlélek ajándékát mindnyájan azért kaptuk, hogy továbbadjuk másoknak, hogy kilépjünk magunkból, és egymás megszentelődésén munkálkodjunk. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Eucharisztikus ifjúsági találkozó Homrogdon

„Az Eucharisztia élet és szentség forrása” – ezzel a mottóval rendeztek ifjúsági találkozót és lelkigyakorlatot a homrogdi Krisztus Teste és Vére-templomban június 2-án és 3-án. A templom búcsúünnepéhez kapcsolódó eseményen Ternyák Csaba egri érsek és Bíró László püspök is előadást tartott.

Igazat adtak a denveri cukrásznak

Hat évvel ezelőtt egy denveri cukrász vallási okokra hivatkozva nem készítette el David Mullins és Charlie Craig esküvői tortáját. Június 4-én a legfelsőbb bírósági döntés most neki adott igazat a több jogi fórumot is megjárt ügyben.

Hittanosok találkozója Tihanyban

A Veszprémi Főegyházmegye területéről mintegy hétszáz hittanos fiatal gyűlt össze június 2-án a Tihanyi Bencés Apátságban. A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet Márfi Gyula érsek a bencés atyákkal, valamint a résztvevőkkel érkezett papokkal együtt mutatott be.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.