A szelídség lelkülete

Fotó: Koprivanacz Kristóf

 

Kalocsán immár 156. alkalommal rendezték meg a hagyományos Jézus Szíve-búcsú szentségi körmenetét, amely június 10-én érseki vezetéssel indult a Szent István király-templom elől.
A harangszóval kísért, énekelve vonuló sokaságban ott voltak a hagyományos viseletbe öltözött kalocsai és Kalocsa környéki hívek. A dusnoki és bátyai, valamint a kalocsa-eperföldi testvérek gyalogos zarándoklattal érkeztek a búcsú főmiséjére.
A menet a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházhoz vonult, ahol az ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. A főpásztor szentbeszédében kitért a szív kultúrtörténeti vonatkozásaira is.
Hangsúlyozta, hogy a szív minden korban a teljes embert jelentette. Titkai mélységesek, de a jószívű ember elsajátítja a szelídség lelkületét. A szelídeket pedig boldognak mondja Jézus, ők öröklik a földet.
A szelídséget tanulni kell. Ahogy az ember képes elsajátítani az agresszivitást, és kiemelkedő lehet a rosszban, ugyanúgy a szelídség is tanulható. Jézus ezért mondja, hogy „tanuljatok tőlem”.
A szentmise végén a főpásztor ünnepi áldásában részesítette a jelenlévőket.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .