Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye

Országjáró

Majális a parázs szervezésében

A Parázs Pasztorális Központ szervezésében egyházmegyei családmajálisra hívták a családok apraját-nagyját Kecskemétre, a Szent Család Közösségi Házba (képünkön). Az érsekség ajándékaként megvalósult eseményen közel négyszáz fő vett részt. A szentmise után játékos programra várta az érdeklődőket, és megtartották a pasztorális központ által meghirdetett, a hit évéhez kapcsolódó családi plakátpályázat eredményhirdetését is.

Mária az életünkben

Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes gondolatai

A II. vatikáni zsinat tanítását alapul véve Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetest kérdeztük arról, mi a szerepe Máriának az életünkben.

A II. vatikáni zsinat célja nem az volt, hogy új tanokat hirdessen ki – ezt XXIII. János pápa világosan megfogalmazta nyitóbeszédében. A zsinat a keresztény tanítást kívánta kifejteni, úgy, hogy azt a ma emberei szívesen meghallgassák, örömmel elfogadják, és kövessék. Amikor a zsinat Máriáról beszélt, akkor is ezzel a lelkülettel fogalmazta meg mondanivalóját.

A XIX–XX. században virágzott a mariológia. Egész csokor új szerzetesrendet alapítottak, melyeknek a nevében szerepel Mária. Ilyen például a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek Kongregációja vagy a Marista Iskolatestvérek rendje. A hívek kérésére Máriára vonatkozó dogmát hirdetett ki IX. Piusz pápa (a szeplőtelen fogantatás dogmája), valamint XII. Piusz pápa (Mária mennybevitelének dogmája). A XX. században azonban az egyházban keletkezett három olyan mozgalom is, melyek inkább fékezőleg hatottak a mariológiára.

Szemészeti misszió Kongóban

Járt már Kongó olyan falujában, amely rajta sincs a térképen. Rendszeresen megfordul olyan elhagyatott vidékeken, ahol szemész még sohasem. Sokszor találkozik sarlatánok által „gyógyított” betegekkel, és előfordul, hogy naponta akár huszonöt műtétet is végez. Hardi Richárd szemész szakorvos a kongói szegények orvosa.

A hatvankétmilliós Kongóban alig félszáz a szemész szakorvosok száma. Nagy részük a városokban él, a belső területeken csupán néhányan vannak. „Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tíz éve világprogramot hirdetett, melynek célja, hogy 2020-ra megszüntessék a kiküszöbölhető vakság okait. Ennek ellenére Kongóban katasztrofális a helyzet. A mi megyénkben nyolcmillióan élnek, ketten vagyunk szakorvosok, de csak én operálok” – meséli az orvos.

Lélektől lélekig az angyalföldi plébánián

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek április 12. és 14. között látogatást tett az angyalföldi Szent Lászlóplébánián. A plébános, Hajnal Róbert ebből az alkalomból összegyűjtötte az egyházközség aktív csoportjait, s mint elmondta, maga is meglepődött, milyen sokan vannak. „Számomra is újdonság volt, hányféle foglalkozás működik nálunk. Általában egyszerre zajlanak a csoporttalálkozások. Nekem legtöbbször plébániai hittanórám van, ezalatt az egyes közösségekkel mások foglalkoznak, például a káplánunk, vagy egy világi vezető” – mondta. Működik itt karitászcsoport, házascsoport, a kórházak és a szociális otthonok föltérképezésével foglalkozó betegellátó csoport, havi vagy heti rendszerességgel találkozó imacsoportok, férfiklub, felnőtt megtérők csoportja, nyugdíjasklub, több hittanos csoport minden korosztálynak, énekkar, gitáros énekkar, baba-mama klub. Rendszeresen szerveznek zarándokutakat, lelkigyakorlatokat, gyerektáborokat az egész egyházközségnek.

Remény a gyermektelen pároknak

A lelkipásztori segítség lehetőségeiről

Meddő kérdések az élet kultúrájának fényében címmel április 9-én egész napos előadás- sorozatot és képzést tartottak papoknak, lelkivezetőknek és a téma iránt érdeklődőknek. Bíró László családreferens püspököt arról kérdeztük, milyen tanácsot adhatnak a lelkipásztorok azoknak a házaspároknak, akik a meddőség problémájával fordulnak hozzájuk.

– Mindenképpen fontos, hogy reményt adjunk ezeknek az embereknek, és megnyugtassuk őket: van lehetőségük arra, hogy családdá, édesapává, édesanyává váljanak. Vagy úgy, hogy a különböző, egyházilag is megengedett módszerekkel mindent megtesznek az új élet megfoganásáért, vagy pedig az örökbefogadás révén. Nincs reménytelen helyzet. Nagyon lényeges, hogy a házaspároknak elsősorban a lehetséges megoldásokról beszéljünk, és ne a tilalmakról. Tovább kell adnunk az egyháznak azt a meggyőződését, hogy az el nem fogadott módszerek, a tiltások csupán látszólagos nemek, valójában az életre mondott igenek.

A női testről serdülő lányoknak

Országjáró

Kalocsa–kecskeméti Egyházmegye

Ciklus-show-tanácsadókat képeztek Magyarországon

A Kecskemét-széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület (SZÉK) hat év után, április 12–13-án ismét MFM-Projekt Ciklus-show-képzést tartott. A képzést Elisabeth Raith-Paula müncheni orvosnő – a program kitalálója – vezette a kecskeméti Szent Család-plébánián. A Ciklus-show iránti nagy igénynek hála, a korábban végzett tizennyolc tanácsadóhoz ezúttal harminchárom frissen vizsgázott, új tag csatlakozhatott.

Elismerés

A Szeged–csanádi egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója, Kothencz János a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült kimagasló színvonalú tevékenységéért. Az elismerést Áder János köztársasági elnök megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át.

A párkapcsolat útjain

Egymás megismeréséről a kecskeméti Parázs központba

A kecskeméti Parázs Pasztorális Központ szerelmi kalandtúrára várja azokat a tizenöt–kilencvenöt éves párokat, akik szeretnék építeni a kapcsolatukat, új keretek között beszélgetni, és ismét megismerni egymást.

A kalandtúrára nevező pároknak március 20-ától április 15-éig, általuk szabadon választott időpontokban négy feladatot kell teljesíteniük. Mindegyik élménydús, és természetesen kapcsolatépítő.