A női testről serdülő lányoknak

Az MFM (Mädchen Frauen Meine Tage, magyarul: Lányok, Asszonyok, Menstruáció) elnevezésű, nagy sikerű felvilágosító program 2006-ban jutott el Magyarországra. Kidolgozói és hazai képviselői világosan látják, hogy a serdülő lányok énképét nagymértékben meghatározza, milyen tapasztalatokra tesznek szert, és milyen tudáshoz, információkhoz jutnak hozzá testük működésével kapcsolatban. Ez a gondolat fogalmazódik meg a „Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok” jelmondatban is. Az egészséggel, termékenységgel, szexualitással foglalkozó, félnapos dramatikus játék elsősorban a tíz–tizenkét éves lányoknak szól, akik éppen a kamaszkor elején járnak.


A testi folyamatokat nagyméretű, puha anyagból készült segédeszközökön (például egy szőnyegnyi méretű méhmodellen) játsszák végig a lányok (képeinken). A résztvevők a dramatikus játékban maguk alakíthatják a ciklus menetét a progeszteron vagy adott esetben az ösztrogén csapat tagjaiként. A termékenységgel és a szexualitással kapcsolatos – gyakran az anya és lánya között is meglévő – gátakat, tabukat töri át a program, amelynek az interaktivitás mellett nagy érdeme az is, hogy részletesen bemutatja a nők mindennapjaihoz szervesen hozzátartozó testi jeleket, jelzéseket.

A kamaszok véleménye alapján a show legfőbb jellemzői az érthetőség, az egyértelműség, a látványosság és a nyíltság. A 2007. május 15. és 2012. december 31. között szervezett háromszáztíz Ciklus-show-n eddig részt vevő négyezer-kilencvenhat kamaszlány közül a programnak köszönhetően valószínűleg nagyon sokan érezték úgy, hogy nem is olyan szörnyű, sőt kifejezetten jó dolog lánynak, nőnek lenni.