A vallások – és az ellentétek – országa

Két indiai püspök hazánkban – Két indiai, a verbita rendhez tartozó püspök érkezett hazánkba, hogy meglátogassák Budapesten dolgozó rendtársaikat, miután Prágában részt vettek egy konferencián. Chacko Thottumarickal és Devprasad Ganawa hivatásáról, az indiai katolikusok helyzetéről és az egyház miszsziós küldetéséről beszélt lapunknak.

Az „őssejt”-botrány

Az elmúlt hetekben került nyilvánosságra, hogy Magyarországon illegális, őssejtekkel való kezelést folytattak több kórházban. Noha szinte mindennap újabb és újabb részlet látott napvilágot, a nagyközönség számára mégsem egészen tiszta az ügy.

A szegény nővérek rendje

Klarisszák Magyarországon – Szent Klára napján, augusztus 11-én tekintetünk a csendben, szegényen élő klarisszák felé fordul. A többórás napi imádság, a radikálisan megélt szegénység és a Krisztus követésében elmerült élet ma különösen példaértékű minden keresztény számára.

Nők az egyházban és a társadalomban

Öt évvel ezelőtti levél a Vatikánból – II. János Pál pápa jóváhagyásával legbensőbb munkatársa, Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa írta alá azt a levelet, mely öt évvel ezelőtt, 2004. augusztus 6-án jelent meg, szinte enciklikának megfelelő tekintéllyel, fontos tanítással.

II. János Pál pápa és a közgazdaságtan

Íme az ember – Egy pápa arcai címmel közgazdasági kerekasztal-beszélgetés elevenítette fel Budapesten a lengyel pápa szociális tanítását a jelen gazdasági krízisben. A beszélgetés során a szakemberek a mostani válság helyzetelemzése mellett szóltak az egyház társadalmi tanításáról, a keresztények felelősségéről, feladatáról, valamint XVI. Benedek legújabb – Caritas in veritate kezdetű – enciklikájáról.

Akik felfedezik velünk a világot

Vannak dolgok, amelyeket az ember sosem felejt el. Egy-egy illat, íz, hangulat minduntalan visszatér, sokszor úgy, hogy nem is számítunk rá. Csak becsukjuk a szemünket, és a lángos illata már vissza is repít minket a nagyszülők házába, fel tudjuk idézni a legapróbb sarkot is, gyermekkori „titkaink” helyét.

Ahol több van, onnan kérnek…

Péterfillérek gyűjtése a pápa szándékára – Több évszázados hagyományra tekint vissza a péterfillérek szedésének gyakorlata, amely Angliában kezdődött, a VIII. században. Egy idő után maga a pápa jelölte ki azt a napot, amelyen hivatalosan is a Vatikán számára gyűjtik a perselypénzt. Ez az alkalom a Péter-Pál nap közelében lévő vasárnap. Nálunk idén július 5-én lesz a gyűjtés, ám a világ számos országában június 28-án volt.

A válság lehetőség

Dominikánus szerzetesnő gazdaságról és értékekről – A Mária Rádió szervezésében június 6-án, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendeztek konferenciát A válság lehetőség címmel. A konferencia egyik előadója Baritz Sarolta Laura domonkos rendi szerzetesnővér volt, akivel a témáról beszélgettünk.