Életünk liturgikus pillanatairól

Országos katekumenátus konferenciát rendeztek Leányfalun – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága a múlt héten kilencedik alkalommal rendezett országos katekumenátus konferenciát – idén is a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban.

Lelki adoptálás a születendő gyermekekért

Ígérettétel az Egyetemi templomban – Az 1970-es években, Lengyelországból indult a kezdeményezés: lelki közösséget vállalni azokkal, akik szeretnék megtartani születendő gyermeküket, de azt csak küzdelmek árán, nehézségek közepette tehetik meg – egy ismeretlen édesanya magzatát „kísérni” kilenc hónapon át imádsággal, szentmisékkel, böjttel, lelki áldozatvállalással.

A valós problémákkal kell foglalkozni

A püspöki kar nyilatkozata – összefoglaló a tavaszi ülésről – „Aggodalommal töltenek el bennünket az utóbbi időben hazánkban elharapódzott erőszakos cselekmények. Ezúton fejezzük ki együttérzésünket az áldozatoknak és hozzátartozóiknak” – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 3-án közzétett nyilatkozatában, amely így folytatódik: „Ugyancsak aggasztó az ezek kapcsán jelentkező provokációsorozat, amely a magyarságot rasszista színben igyekszik feltüntetni.

Élesztő

Ifjúsági misszió Nyíracsádon – Debrecen után Nyíracsád adott otthont az Élesztőnek, a görög katolikus ifjúsági missziónak február 28-án. A nyíracsádi házigazdák segítőkészsége lehetővé tette, hogy több mint száz résztvevőt tudtunk fogadni. A köszöntések és egy imaóra elvégzése után Telenkó Miklós görög katolikus atya előadását hallgathatták meg a résztvevők. Az előadásból megtudhattuk, hogyan kell magunkat Istenre … Olvass tovább

Teológushallgatók az élet védelméről

Az Ökumenikus Életvédő Alapítvány által meghirdetett Életvédelem a Bibliában című pályázat díjait február 14- én adták át. Az ünnepségen felolvasták Bíró László családreferens püspök, az Ökumenikus Életvédő Alapítvány kuratóriuma alapító tagjának üzenetét, majd Hámori Antal, az Életvédő Fórum alelnöke mondott beszédet.