A cselekvő szeretet dokumentumai

A magyar katolikus karitász nyolcvan évvel ezelőtti megalakítására és húsz évvel ezelőtti újraindítására emlékező nagyszabású kiállítás nyílt Veszprémben, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény épületében.

Szociális központ Kemenespálfán

 

Negyven megváltozott munkaképességű embernek ad munkát a Vas megyei Kemenespálfán létesített, Szent Pálról elnevezett szociális központ, amelyet június 29-én V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára avatott fel és Veres András szombathelyi megyés püspök áldott meg.

A váci székesegyház

A váci Konstantin téren álló székesegyház kelet – nyugat tengelyben épült, kéttornyos főhomlokzata nyugat felé, a Duna irányába néz. Az épület a forradalmi építészet talán egyetlen magyarországi példája. Főleg klasszicista jegyek figyelhetők meg rajta, de a főhomlokzati oszlopcsoport, a fölötte lévő szobrok és a lanterna még a barokk szellemiségét tükrözi.

„Az önzés miatt beteg ez a világ”

Beszélgetés Beer Miklós váci megyés püspökkel

Benne állunk a történelemben, de ez ritkán tudatosul bennünk. Beer Miklós szikár mondatai egyszerűen, ám nagyon határozottan mutatják meg távlatainkat.

Sokszor gondolok az elődeimre, a közvetlen elődeimre, különösképpen Pétery József püspök úrra, aki száműzetésbe került. Hanauer István püspököt is nagyon tisztelem, ő a trianoni idők után szolgált itt. De akár ötszáz évvel ezelőttre is visszamehetünk, Báthori Miklós püspökhöz, a mohácsi vész idejére, aztán az újjáépítés időszakára, Migazzi Kristóf bíboroshoz. Ha a jelenünket nézem, úgy érzem, hogy az Úristen most azt a feladatot bízta ránk, keresztényekre, katolikusokra, papokra, püspökökre, hogy ebben a szétzilált, értékvesztett társadalomban biztos fogódzót tudjunk adni.

Ady osztályfőnöke

Guba Pál piarista pap tanárra emlékezünk

Guba Pál születésének százötvenedik évfordulójára emlékeztek Gyöngyösön, a felsővárosi plébánián június 18-án. Az emlékünnepen ott volt Palánki Ferenc, az Egri főegyházmegye új segédpüspöke, Labancz Zsolt, a piarista rend tartományfőnöke, Urbán József, az előző tartományfőnök és Lukács László, a Sapientia Szerzetesi Főiskola alapítója, a Vigilia folyóirat főszerkesztője. A megemlékezés tisztelgő látogatással kezdődött a gyöngyösi kálvárián, Guba Pál sírjánál, majd emléküléssel folytatódott a Szent Bertalan-templomban, ahol az esemény a neves pap tanár lelki üdvéért mondott szentmisével zárult.

A korszerû hagyományõrzõk

Június végén több ezer ember gyűlt össze a XIII. Karcagi Birkafőző Fesztiválra. A versenyzők sátrai a városközpont körüli utcákban sorakoztak. A polgármesteri hivatal előtti színpadon egymást váltották a zenekarok, táncegyüttesek. A főzőversenyt hivatalosan tízkor nyitották meg, de ekkor már több száz bográcsban készült az étel.

Számítanak az egyházakra

Beszélgetés Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel

Nehéz kiragadni a minisztert a karcagi birkafőzők közül. Néhány percnyi beszélgetésre azért sikerül. Fazekas Sándor magabiztosan mozog az idősíkok között, számára természetesen következik a múltból a jelen és a jövő. A vidékfejlesztés hosszú távú tervei már elkészültek az általa vezetett minisztériumban. Ezekről kérdeztük.