Hűséggel a vértanúságig

Ünnepi mise Boldog Meszlényi Zoltán emléknapján

 

Féltek tőle életében, halálában a Rákosi-rendszer vezetői, mert 1950. június 29-i elhurcoltatása után még egy év sem telt el, amikor 1951. március 4-én a kistarcsai internálótáborban a kínzások és a végkimerülés következtében meghalt az esztergomi segédpüspök, Meszlényi Zoltán. Boldoggáavatási eljárását 2004-ben indította el Erdő Péter. A dokumentumot, amely a vértanú püspököt kanonizálja a boldogok sorában, 2009. július 3-án hagyta jóvá XVI. Benedek pápa. A püspök boldoggá avatására még ugyanebben az évben október 31-én sor került az esztergomi bazilikában.

Újra szól a harang a Gellért-hegyen

Erdő Péter bíboros szentelte meg a Sziklatemplom új harangját március 1-jén

 

Hamarosan harang költözik a budapesti pálos kolostor tornyába, hogy a szerzetesek 1951-es elűzése után több mint hatvan évvel ismét imára hívja az élőket, sirassa a holtakat és megtörje a villámokat. A hatvan kilogramm súlyú harangot ott helyezik el, ahol 1934-ben – a pálosok visszatelepülésekor – tizennyolc harang hangján csendült fel a „Boldogasszony Anyánk” ősi magyar himnusz.

Első szombati ájtatosság

Sok évtizedes szokás Budapesten – amelyhez a főegyházmegye más plébániái is csatlakoztak –, hogy a hónap első szombatján – mindig más-más templomban – első szombati ájtatosságot tartanak. Február első szombatján a zsúfolásig megtelt Árpád-házi Szent Margit-templomban Erdő Péter bíboros vezetésével a magyar ifjúságért és a családokért imádkozták a hívek a rózsafüzért.

Don Bosco-emléknap Óbudán

Bosco Szent János tiszteletére rendezett tartományi ünnepen emlékezett meg a magyarországi szalézi család az egyszerű paraszti családból származó rendalapító születésének 200. és halálának 127. évfordulójáról. A világ egyik leghíresebb szentjének alakját, életművét ebben az évben bolygónk százharminckét országában közel tizenötezer szalézi idézi fel különböző rendezvényeken.

Főhajtás a doni hősök előtt

Megemlékező szentmisét tartottak a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájának 72. évfordulóján a budavári Nagyboldogasszony-plébániatemplomban január 12-én. A szentmisét bemutató Bíró László tábori püspök, katonai ordinárius a hazáért harcoló katonák hősiességét felidézve szentbeszédében hangsúlyozta, hogy amikor a fájdalmas eseményekre gondolunk, akkor nem csupán a múltra figyelünk, hanem egyúttal a jövőbe is tekintünk. Nem tudunk a háborúról úgy beszélni, az áldozatokért imádkozni, hogy közben ne imádkoznánk a békéért is.

Embermentő és vértanú

Emlékezés Boldog Salkaházi Sárára

 

A Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösség Boldog Salkaházi Sára halálának évfordulóján, december 27-én koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a mártír szerzetes budapesti emléktáblájánál.

Nem csupán az újságíróra, a szociális testvérre, az embermentőre emlékeztek, hanem a vértanúság ünneplésére gyűltek össze rendtársai, tisztelői az előtt a Bokréta utcai ház előtt, ahonnan éppen hetven évvel korábban, 1944. december 27-én társaival együtt elhurcolták. Krisztust követve, tudatosan és önként ajánlotta fel és adta oda életét a kiszolgáltatottakért, a betegekért, a gyengékért és az üldözöttekért – hangsúlyozta emlékező szavaiban Németh Emma, a társaság magyarországi elöljárójának helyettese.

Mindszenty-emlékérmek átadása

Szerte az országban, a Kárpát-medencében, sőt Nyugat-Európában és a tengerentúlon is azt tapasztaljuk, hogy Mindszenty József emléke éppúgy jelen van az emberek gondolataiban, mint hétköznapi cselekedeteiben – hangsúlyozta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke november 3-án, azon az Országházban megtartott ünnepségen, amelynek keretében átadta a társaság által adományozott emlékérmeket.