Szent Margit-ereklye megáldása Újlakon

Engesztelő áldozat hazánkért és minden nemzetért

 

Hetven évvel ezelőtt, 1943. november 19-én XII. Piusz pápa szentté avatta IV. Béla királyunk lányát, Margitot. Az eseményre emlékezve Cserháti Ferenc segédpüspök advent első vasárnapján (december 1-jén) a Budapest-újlaki Sarlós Boldogasszony-templomban, a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretén belül megáldja Szent Margit ereklyéjét. Az eseményt háromnapos elmélkedéssorozat – triduum – előzi meg, amelynek témája az engesztelés lesz. A pénteki elmélkedést Puskás Attila egyetemi tanár, a szombatit Leszkovszky György Pál domonkos atya tartja. Árpád-házi Szent Margit egyre jobban terjedő tisztelete, amelynek az ereklye megáldása is az egyik szívet melengető jele, felvetheti a kérdést: egy nyolcszáz évvel ezelőtt élt királylány, aki Domonkos-rendi szerzetes nővérként élt, milyen üzenetet közvetíthet korunk embere számára?

Feleslegből a rászorulóknak

Úgy tűnik, hogy korunkban Szent Ágoston fent idézett szavai egyre időszerűbbé válnak. A globalizálódó kapitalizmus következtében egy vékonyodó társadalmi réteg gazdagabbá válik, a többség pedig elszegényedik. A gazdagodók, mivel vannak tartalékaik, merészebben vásárolnak ruhát, tartós fogyasztási cikket vagy élelmiszert. Így aztán könnyen előfordul, hogy felesleg képződik náluk, amellyel szabadon rendelkezhetnek.

„Nézzétek őt, az Örök Király lányát”

Szent Margit üzenete korunkban Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját január 18-án ünnepeljük. Hagyománnyá vált, hogy a Margit-szigeti kolostor romjainál, azon a helyen, ahol IV. Béla lánya szerzetesként élt, és ahol sírja ma is látható, az esztergomi érsek szentmiseáldozatot mutat be hazánkért. Az ünnepélyes szentmisét Erdő Péter bíboros idén január 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor celebrálja. A fontos egyházi és társadalmi eseményre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Szent Margit üzenete

Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját január 18-án ünnepeljük. Hagyománnyá vált, hogy a margitszigeti kolostor romjainál, ahol IV. Béla lánya szerzetesként élt, és ahol sírja ma is látható, az esztergomi érsekek hazánkért szentmise áldozatot mutatnak be.

Papi lelkiség korunkban

A világ mély válságot él át: családok bomlanak fel, növekszik a munkanélküliek száma, és nincs egységes politikai elképzelés a közjó előmozdítására. A hívő vagy kereső ember joggal teszi fel a kérdést: Jézus meghívottjai és küldöttei, a papok mit tehetnek azért, hogy ezek a sebek gyógyuljanak?

Iskola és család

A nevelés közös felelősségéről

Az új tanév kezdete alkalmat ad arra, hogy megfontoljuk, milyen segítséget adhat az iskola a családnak, és a család az iskolának.  

Szinte közhelynek számít, ha azt mondjuk: a családi élet válságban van. Egyre kevesebben kötnek házasságot, a házasságoknak több mint a fele felbomlik, és egy családban átlagosan alig több mint egy gyerek születik. Ez a helyzet nem felel meg sem az egyén, sem a társadalom javának, ezért az iskolának a tanításon kívül nagy hangsúlyt kell helyeznie a nevelésre, különösen az erkölcsi nevelésre.

Szent Margit engesztelő élete

Szentmise hazánkért a Margit-szigeti kolostor romjainál

Az egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját. Az utóbbi évtizedekben hagyománnyá vált, hogy a Margit-szigeti kolostor romjainál, ahol IV. Béla lánya szerzetesként élt, az esztergomi érsekek hálaadó szentmisét mutatnak be hazánkért. Idén Erdő Péter bíboros január 16-án, vasárnap délelőtt 11 órakor mutatja be az ünnepélyes szentmisét, amelyre mindenkit szeretettel várnak.

Az ünnep lehetőséget ad arra, hogy Szent Margit erényekben gazdag életét újragondoljuk, és üzenetét a mai ember számára értelmezzük. A szerzetesnő erényei közül az egyik legszembetűnőbb az engesztelés volt. Korunkban talán érthetetlennek tűnik, hogy egy fiatal királylány miért tartotta fontosnak, hogy az Úr megbocsátó kegyelmét kérje, hiszen egész életét tisztaságban és szegénységben, kolostorok falai között élte. A róla szóló életrajzi írásokat olvasva azonban megkaphatjuk rá a választ: engesztelését Jézus keresztáldozatához kapcsolva a magyar népért ajánlotta fel.

Jézus a járdaszigeten

Hálaadás a papi hivatásokért – Az elmúlt hetekben az egyházmegyékben és a szerzetesrendekben papokat szenteltek. Az újlaki Sarlós Boldogasszony-templom búcsújára, a papság évének záróakkordjaként a plébánia hívei meghívták azokat az atyákat, akik a plébánia közösségében kapták hivatásukat.