Fotó: Kissimon István
A kora tavaszra jellemző, kellemetlenül metsző szélben a grandiózus oszlopsor fészekbiztonságában csönd és figyelem kíséri a katekézist, amelyet olykor megtör a pápa gondolatait, gesztusait honoráló, éltető arénaujjongás. „Kívül” állandó alapzajával hétköznapi életét éli Róma: forgalom, felbőgő motorok, dudálás, derűs mediterrán hangzavar. Fekete afrikaiak és közel-keletiek szelfibotokat, fonott karkötőket és praktikusan összecsukható, rekeszes fatálcákat kínálgatnak a turistáknak, állhatatosan kísérve a csoportjuktól le-lemaradó nézelődőket… „Bent” a pápa megváltásunkról beszél: „A nagypéntek a szeretet csúcspontja. Jézus a kereszten rábízza magát az Atyára, hogy felajánlja magát az egész emberiség üdvéért. Halála a végsőkig elmenő, véget nem ismerő szeretet kifejeződése. Ez a szeretet mindenkit át akar ölelni, kivétel nélkül. Ez a szeretet minden korra és minden helyre kiterjed: az üdvösség kimeríthetetlen forrása, amelyből mi, bűnösök, mindannyian meríthetünk. Ha Isten Jézus halálában bebizonyította nekünk legnagyobb szeretetét, akkor mi is, akik újjászülettünk a Szentlélek által, képesek és kötelesek vagyunk szeretni egymást…” Párhuzamos valóságok, a szent és a profán együttes jelenléte; az Örök Város kettős arca. A nagyhét Rómában olyan, mint egy apró részlet az örökkévalóság mozaikképéből.
A tavaly jubiláló Új Ember szerkesztőségének tagjai és hozzátartozóik, valamint a lap olvasói mintegy hatvanan indultak zarándoklatra a Misszió Toursszal közös szervezésben – odafelé Padovát, hazatérőben pedig Assisit és Aquileiát érintve – Rómába, ahol a hagyományos szerdai általános kihallgatás regisztrált résztvevőiként találkozhattak a Szent Péter teret pápamobilon körüljáró, majd katekézist tartó egyházfővel.
A csoportból négyen, Nezvál Julianna titkárságvezető, Körössy László lapszerkesztő, Török Csaba lelkivezető és a főszerkesztő a pápa közelében vehetett részt az audiencián. A délelőtti program végén Kuzmányi István a hetvenéves Új Ember és a százöt éves Magyar Kurír olvasói és munkatársai nevében köszöntötte Ferenc pápát. A főszerkesztő biztosította a szentatyát imáinkról, és elmondta: szeretettel várjuk Magyarországra. A pápa áldását küldte az olvasókra és a munkatársakra.
„Szép új világ”: sok európai nagyvároshoz hasonlóan a római utcákon, tereken, metróállomásokon és aluljárókban is fegyveres biztonságiak posztolnak. A fokozott elővigyázatosság a brüsszeli terrortámadás után különösen indokolttá vált. A négy patriarkális bazilikába is csak gondos ellenőrzést követően juthatnak be a látogatók.
Az irgalmasság évében az „átvilágított” zarándokok nemcsak a Szent Péter-székesegyházba léphetnek be a pápa által december 8-án kitárt szent kapun át; a város főtemplomába, a lateráni Szent János-főszékesegyházba, Havas Boldogasszony hajlékába, a Santa Maria Maggioréba és a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába is „búcsúi bejáratok” nyíltak.
Róma szinte mindegyik temploma különleges. A nehézkes barokk burkolatok mögött, a rideg belső ékítmények, a hivalkodó és öntömjénező síremlékek árnyékában legtöbbször szerényen megbújik, elvész vagy észrevétlen marad az ókeresztény régmúlt és a kora középkor egyszerűségét, közvetlenségét óvó lényeg. De nem kétséges, többségük csupa „tankönyvi példa”, az egyház- és művészettörténet legfontosabb spirituális objektumai. Az ősi ereklyék, az apostolok relikviái a Szentföldet és az Evangélium szereplőit hozzák szinte érintésközelbe. A lateráni Patriarchiumból, az egykori pápai rezidenciából egyedüliként megmaradt, szigetként álló épületrészben a Scala Santa huszonnyolc márvány lépcsőfoka a hagyomány szerint Pilátus jeruzsálemi palotájából, az Antonius-erődből való. Az elfogott Jézus ezen mehetett fel a helytartó ítéletét várva. Fent, a masszív rácsozattal elzárt, Jézus kínszenvedésének ereklyéit és az üdvözítő „nem emberi kézzel festett” portréját őrző hajdani pápai magánkápolna felirata szerint „a világ legszentebb helye”.
A kupolák ősmintáját nyújtó Pantheonnál elmerenghetünk azon, miként fosztották meg fokozatosan az időközben keresztény templommá alakított ókori szentélyt boltozatának és előcsarnokának aranyozott bronzlemezeitől. VIII. Orbán felkérésére Giovanni Lorenzo Bernini is ezek felhasználásával alkotta meg 1632–1633-ban a Szent Péter-székesegyház főoltárának káprázatos baldachinját. A nagypénteki keresztútra előkészített Colosseum ugyancsak a lelkes reneszánsz–barokk építőkedvnek esett részben áldozatul: az amfiteátrum torzó volta és pőresége annak köszönhető, hogy a középkortól kőbányaként használták. Úgy tartják, lehántott márványlapjai a „Szent Péter” homlokzatára kerültek.
A zarándoklat nagykeddi szentmiséjére a székesegyház grottáiban 1980. október 8-án II. János Pál pápa által felszentelt Magyarok Nagyasszonya-kápolnában került sor, ahol Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztője fogadta a hazai vendégeket. Kétségtelen, kevés nemzet büszkélkedhet hasonló, jelentős méretű szentéllyel itt a „centrumban”, Michelangelo kupolája alatt, Péter apostol sírjához közel, a kápolna építését engedélyező VI. Pál nyughelye mellett… A csoport egyik idegenvezetőjeként is jeleskedő Török Csaba nagyhétfőn Róma gótikus templomában, a Santa Maria sopra Minerva Szent Domonkos-kápolnájában, nagyszerdán pedig a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika Szent Benedek-kápolnájában mutatott be szentmisét. Micsoda inspiráló „közegek”: az előbbi Sienai Szent Katalin sírjára néz, ahol Michelangelo – megváltásunk jelét mutató, a keresztet átkaroló – Feltámadt Krisztusa is áll; az utóbbi pedig az 1823-ban leégett ősi bazilika újjáépítők által visszaidézett, elképesztően monumentális belső terének egyik zárt, klasszicista szeglete.
A Santa Maria Maggioréból a Colosseum felé haladva csupán kis – kaptatós – kitérő az Oppius-dombon a San Pietro in Vincoli-templom, amelynek az apostol római fogságában viselt bilincsein-láncain túl világhírű büszkesége a polihisztor géniusz, a Rómában oly sokszor emlegetett Michelangelo fő művei között számon tartott Mózes-szobor.
Egy hosszú nap végén a megnyugvás kilátója a legendás-regényes múltú Capitolium-domb. Széles, összetartó lépcsősorok vezetnek föl rá. A meredekebb az Aracoelihez, a „Mennyei oltár” Mária-temploma elé visz; a becsvágyó ábrándokat kergető, tragikus sorsú néptribun, Cola di Rienzo építtette 1348-ban. A „pihenősebb” a Capitoliumi térre, Marcus Aurelius lovas szobrához vezet. A híres halom, az egykori fellegvár széke pazar kettős panorámát nyújt: egyik oldala az antik Róma központjára, a Forum Romanum lenyűgöző romterületére néz, a Michelangelo tervezői munkáját dicsérő reneszánsz térről pedig a Vatikán és az „élő belváros” tetői, tornyai, kupolái látszanak. Képzeletünkben az itt-ott nyílt szent kapuk az irgalmasság reményküszöbeivel…
Összegzésre alkalmas hely a dombtető. Róma kicsiben. Művészi és eszmei káosz, egymásba érő-keveredő korok és kifejezésmódok, a szent és a profán vegyüléke. A Santa Maria in Aracoeli vöröstéglás, burkolat nélküli falaival, fehér ablakrózsáival üdítően hat az ég peremén. A „pogány alapokra” emelt, V. századi előzményekre visszatekintő templom is időkapszula. Megejtő szedett-vedettség. Három hajóját huszonkétféle különböző stílusú, anyagú, átmérőjű és magasságú „újrafelhasznált” ókori oszlop választja el egymástól. Finom cosmata-padozat, mozaikképek, freskótöredékek, aranyozott-intarziás mennyezet, kettős diadalív… – a díszes barokk főoltár felett fára festett, bizánci Madonna-ikon.
A félhomályos templomtérből kilépve a narancsos naplementébe burkolózó nagyvárosra látni. Leereszkedés Rienzo lépcsőjén; a megfáradt zarándokok a Colosseum metróállomásig gyalogolnak. Róma antik csorbaságait és patinás műemlékeit közben tompa, átrajzoló fénykörökbe vonja az esti díszkivilágítás.
