„Imádkozom értük. Imádkozom magáért.” Munkámban Magda nővér a biztos imaháttér ma is…
Egy, közel négyezer, tizenhárom és tizenöt év közötti diák körében végzett vizsgálat szerint ebben a korcsoportban a fiatalok több mint egynegyede dohányzik. Negyvenöt százalékuk boltban veszi a cigarettát, negyvenhárom százalékuk vásárlási szándékát még soha nem utasították vissza, noha a tizennyolc év alattiak kiszolgálásának tilalmát törvény írja elő.
Egy másik, a tizenhat évesek körében végzett 2011-es, reprezentatív vizsgálat (ESPAD) adatai alapján elmondható, hogy minden ötödik fiatal fogyasztott már a törvényi szabályozás alapján tiltottnak minősített szert. A fiúk és a lányok arányában ebből a szempontból nem volt különbség. Kétharmaduk csak próbálkozó vagy alkalmi fogyasztónak számított. Egynegyedük éves szinten húsz vagy több alkalommal fogyasztott tiltott szert. Ebben a kategóriában a fiúk voltak a dominánsak.
A legáltalánosabban fogyasztott kábítószer továbbra is a marihuána. Az ezt követő helyeken azonban olyan drogok állnak, amelyek alapján úgy látszik, a régi fogyasztási szokások kezdenek újra erősödni. Elterjedt az alkohol és a gyógyszerek együttes fogyasztása, a szerves oldószerek használata („szipuzás”), valamint a nyugtatók és altatók orvosi javaslat nélküli használata. A sokat emlegetett mefedron (szintetikus designer drog) csak ezek után következik a sorban.
A szociológia normalizációnak nevezi azt a jelenséget, amelyet immáron három évtizede (!) tapasztalhatunk a szerek fogyasztásával kapcsolatban a mindenkori fiatalok körében: „Ha mások is használják, akkor én is kipróbálom, használom.”
Az okok mélyebbre vezetnek. Magda nővér is ismerte és értette mindazt, amit II. János Pál pápa mondott az egyik beszédében, gyógyuló függők körében: „…A legfőbb ok, amely a fiatalokat és a felnőtteket a kábítószer pusztító élménye felé vezeti, abban rejlik, hogy nincs világos és meggyőző erejű motivációjuk az élethez. Valóban, a biztos mértékek hiánya, az értékek pusztulása, az a meggyőződés, hogy semminek nincs értelme és nem érdemes élni, az a tragikus és kétségbeesett érzés, hogy arctalan vándorok vagyunk egy abszurd világegyetemben, bárkit az elkeseredett és csalódott menekülés útjára űzhet.”
