Júdás árulását az evangélium átadásnak nevezi. Van ebben egyfajta keserű irónia. Júdás átadja Jézust a főpapoknak, a főpapok Pilátusnak, Pilátus a katonáknak, a katonák borzalmasan megkínozzák, kivezetik és kivégzik. Nem kell a Messiás. Kézről kézre adják. Van azonban egy mélyebb oka is annak, hogy a passió szövege miért nevezi átadásnak Júdás árulását. Az utolsó vacsora jelenetében, ahol Jézus megjövendöli Júdás árulását, az átadás szó még egyszer szerepel, egy rendkívül fontos mondatban: „Ez az én testem, mely értetek adatik.” A passió szövege ezzel az egybeeséssel azt jelzi, hogy Júdás árulása, a főpapok hatalomféltése, Pilátus cinizmusa, a katonák kegyetlensége csupán a színfalak. Az igazi esemény, ami itt történik, az, hogy Jézus odaadja értünk önmagát. „Ez az én testem, mely értetek adatik.” Az igazi esemény az, hogy úgy szeretette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte (Jn 3,16). A mi életünkben is így van ez. Az igazi esemény, aminek meg kellene történnie, az, hogy odaadjuk az életünket. A helyek, körülmények, teendők csak színfalak. Az igazi kérdés az, hogy megtanulunk-e szeretni, sikerül-e odaadnunk az életünket.
Amikor Jézust kigúnyolják, az „arcát eltakarják”. Az evangélium ezzel a kifejezéssel utal Mózesre, akinek ragyogott az arca, miután az Úrral beszélt, ezért eltakarták azt. Jézus arca ragyog. Köpésekkel és ütésekkel teli, mégis sugárzik. Leborulnak előtte a katonák. Jézus megkapja a messiási díszruháját. Köpésekbe és ütésekbe öltöztetik. A szeretet sebeit viseli.
Amikor Jézus meghal, a templom függönye kettéhasad. Az a függöny, amely a szentek Szentjét takarta el, a szentélyt, ahová egy évben csak egyszer léphetett be a főpap, amikor Isten kimondhatatlan nevét kiáltotta, és meghintette vérrel a helyet. Jézus megnyitja az utat az Atyához. A világ megláthatja Isten arcát, és ez az arc vérrel és könnyekkel van tele. Jézus, az új főpap belép a szentélybe a saját vérével. Kiáltja Isten új nevét: Isten a szeretet. Halálosan szerette ezt a világot
