Fotó: B. D. (ELBIDA)
Könyvkuriózumok után nézve az internetes kutakodás közben tűnt föl egy különleges honlap. Gazdája, a blogíró Biró Dániel ekképpen foglalta össze vállalása lényegét: „Az ELBIDA projekt célja, hogy a széles nyilvánosság számára bemutasson antik, ritka, érdekes és értékes útleírásokat, földrajzi témájú könyveket. A bejegyzéseket olvasva talán lesz az olvasók között olyan, aki kedvet kap bizonyos kötetek beszerzésére és elolvasására, vagy éppen egy bemutatott kötet valakiben felkelti a gyűjtőszenvedélyt, és így sikerül megmenteni további néhány antik kötetet az utókornak.” Magától értetődő volt a beszélgetést indító kérdés: honnan az igencsak komollyá vált hobbi és a lelkesítő küldetéstudat?
– Szakmám a szociális szférához köt; bántalmazott nőkkel foglalkozom lassan húsz éve, és a kaposvári egyetemen oktatok. A Borostyánvirág Alapítványhoz tartozó anyaotthonunk befogadó intézményként működik. Most pedig krízisambulancia néven – szakemberek és érintettek számára – egy újfajta, hiánypótló tanácsadó és tudatformáló szolgáltatás beindításán dolgozunk. A munkámnak tehát nincs köze sem a földrajzhoz, sem a régiségekhez, ugyanakkor mindig is vonzódtam a régmúlt dolgaihoz. Előszeretettel újítok fel régi bútorokat a hétvégi házamban, amelyet azokkal rendeztem be. Szívesen töltöm az időt értékmentéssel.
A bemutatott könyvek, szerzők esetében is ez, az értékmentés a fő szempont? Hogyan indult a „projektje”?
– Egy véletlennek köszönhetően, amikor ajándékként megkaptam azt a különleges könyvet, amelyet korábban az interneten fedeztem fel, és nagyon szerettem volna megszerezni: Henry Morton Stanley A legsötétebb Afrikában című kétkötetes munkáját. Ez volt az első antik könyvem a témában, innen indul el ez irányú gyűjtőszenvedélyem. Kimondottan az utazás, a felfedezés, az expedíciók és a kalandok érdekeltek. Gyerekkoromban mindig ilyenekről álmodtam. Felnőttként ezeket az utazós álmokat – ha eddig nem is tudtam megvalósítani őket – az olvasás és a képanyagokban való elmerülés révén mégiscsak átélhettem. Ahogy a könyvek gyűltek a polcokon, egyre erősödött bennem az érzés, hogy ez így öncélú, az eredményt másokkal is meg kellene osztanom. Gyönyörködve lapozgatom a szép kivitelű útleírásokat, óvom-védem őket, de azon kívül, aki velem él, más nem láthatja. Ez indított el, hogy valamilyen formában megpróbáljam közkinccsé tenni a gyűjteményemet. Továbbá az is ösztönzött, hogy hozzám hasonlóan talán másokat is elragadhat majd ez a szenvedély. A könyvek között számos nagyon ritka és egyre nehezebben fellelhető darab van. Az értékmentés és -közvetítés ezen esetekben különösen indokoltnak látszott.
Időszak, kor, kiadás… Hol húzta meg a gyűjtőterület határait?
– Elsősorban XIX–XX. századi, 1945 előtt kiadott útleírásokra specializálódtam. A XIX. század végére alig maradt ismeretlen, felfedezetlen pont a Földön; az egyes területek részletes tanulmányozása zajlott. Itthon Kőrösi Csoma Sándor életútján felbuzdulva például a keleti irányú kutatás nagy hangsúlyt kapott. Országok, kontinensek, terepviszonyok, kultúrák vonatkozásában szinte mindent sikerült feltérképezni. A háborút követően is megjelentek figyelemre méltó útleírások, de addigra éppen az utazás, a felfedezés „lényege” változott meg, és igazi újdonsággal már nem szolgáltak. A XIX. század elejéről, közepéről származó könyvek ritkák. Az egyik legkorábbi magyar útleírásból, Szepsi Csombor Márton Europica Varietas című, 1620-ban megjelent könyvéből pedig talán ha hét példány létezik a világon… Egy egyszerű gyűjtő számára persze ez már az elérhetetlen kategóriába tartozik.
A „műfaj” virágkora a századforduló környéke. Az 1880-as évektől a XX. század harmincas éveiig terjedő időszak magyar expedíciók és felfedező-szerzők tekintetében is rendkívül termékeny volt. Külön említést érdemelnek a Franklin Társulat sorozatai, a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára; aztán 1929-ben elindul A Földgömb című tudományos és ismeretterjesztő magazin, de számtalan pazar kivitelű, magánkiadásban megjelentetett mű is született ez idő tájt…
– Nem tartom magam szakértőnek, autodidakta módon, a gyűjteménybővítéssel egyenes arányban szerzem a vonatkozó ismereteimet. De az jól látszik, hogy abban az időben egyfajta „társadalmi elvárásnak” kellett megfelelniük azoknak, akiknek módjuk nyílt utazni. Élményeik, kalandjaik, tapasztalataik különböző formában történő megosztását szinte a kötelességüknek érezték. A századfordulón a tudományos igényű munkák mellett ezért jelenhetett meg sok magánkiadású útleírás is. Az élvonalat többek között a világszerte jegyzett Vámbéry Ármin, Stein Aurél, Lóczy Lajos, Baktay Ervin képviselte. De említhetem Almásy László Afrika-kutatót is, aki „szerencsés módon”, Az angol beteg című film (és regény) által vált nagyon ismertté. Jóllehet annak csak nüansznyi köze van a valósághoz, de Almásynak tényleg egészen különleges élete volt. És ott van Germanus Gyula, aki fantasztikus életművet hagyott maga után. E nagy nevek mellett pedig még számos érdekes egyéniség tűnt fel, akiket csak egy-egy kötet, útleírás, élménybeszámoló alapján ismerünk.
Mondana néhányat azok közül, akiket éppen a gyűjtőszenvedélyének köszönhetően fedezett fel magának?
– Számomra nagyon érdekes tapasztalat, hogy a magyar utazók felkészültség, stílus, hozzáállás szempontjából világviszonylatban is mennyire állták a versenyt. A magyar szakértelem kelendőségét igazolják. Kompolthy Jób például postatisztviselő volt Kínában, a Jangce folyó mentén építette ki a kínai posta rendszerét; „dzsunk” hajóval járta be a vidéket. Egészen magas szintre fejlesztette a hivatalát. A Kínában eltöltött tíz évéről két izgalmas könyvet is írt. Voltak, akik katonaként vetődtek el bizonyos helyekre. Bokor Ervin Menekülés a szibériai fogságból Japánon és Anglián keresztül, illetve Stoffa Pál Menekülés öt világrészen át című könyve az ismertebbek közé tartozik. Gubányi Károly vasútmérnökként jutott el a világ távoli pontjaira, Wosinsky Mór apát-plébános pedig régészként járta be Észak-Európát és a Közel-Keletet.
Rengeteg kedvencem van, nehéz választani. Afrika mindig is nagyon vonzott. Stanley-ről már beszéltünk, ő volt az „elindítóm”, azonnal magával ragadott. Mindenképpen kiemelném Vértesi Károlyt is, aki az egyik etalon számomra. Termékeny író volt, ha jól emlékszem kilenc jelentős utazással kapcsolatos könyve jelent meg. Dolgozom azon, hogy a teljes életművét összegyűjtsem, már csak két munkája hiányzik. Vértesi többek között Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, Norvégiában, Svédországban, Egyiptomban, Palesztinában és Amerikában járt. Remek a stílusa, finom a humora; kimondottan élmény olvasni.
Honnan ered a projekt és a blog neve, az ELBIDA?
– Sokat gondolkodtam, mi legyen, aztán ez lett belőle. Fantázianév, valójában egy mozaikszó: Ex Libris Biró Dániel.
A célja kettős: egyrészt összefoglalókat készít, kivonatolja a témában fellelhető könyveket, bemutatva az ismert(ebb), illetve a mára elfeledett világjárókat; másrészt mindezzel létrehozott egy folyamatosan bővülő – szövegidézetekkel, képekkel kiegészülő – adattárat. Hol tart a feldolgozottság?
– 2016 márciusában indult a blog. Jelenleg mintegy százharminc bejegyzés olvasható; eddig nagyjából százhúsz kötetről írtam. Hónapokon át tartó izgalmas munka volt a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára és a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozat feldolgozása. Ezeknek immár valamennyi kötete a birtokomban van. Alap, hogy a blogban csak olyan könyvről írok, amely része a gyűjteményemnek. A polcon legalább kétszáz további kötet vár még arra, hogy felkerüljön a honlapra. De ezzel párhuzamosan természetesen mindig bővül is az anyag. Igaz, már lassabban, mert a kuriózumokat egyre nehezebb beszerezni. Ráadásul nem is olcsó mulatság.
Most éppen mivel foglalkozik?
– A legutóbbi bejegyzések között szerepel Lóczy Lajos A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása című műve, illetve Gustav Kreitnertől a Gróf Széchenyi Béla keleti utazása. Jelenleg Vámbéry Ármin könyveit dolgozom fel. Persze nem egymás után, mert váltogatom a szerzőket, de most jön az első igazi Vámbéry-mű bemutatása. Eddig csak Radó Vilmos róla, illetve az ázsiai utazásáról szóló, főleg az ifjúságnak szánt kötetéről írtam. Vámbéry életműve tényleg lenyűgöző, túlzás nélkül állítható: a XIX. század egyik, ha nem a legjelentősebb magyar tudósa volt. Nehezen fellelhetők a művei, és az eredeti kiadások nagyon drágák. Nemrég Szegedről sikerült beszereznem három komoly munkáját, így rövidesen a blogban is megjelenhetnek.
Ha tökéletes rálátás nincs is, de immár átfogó képet tud alkotni a vonatkozó korabeli hazai és nemzetközi irodalomról. Szepsi Csombor Mártontól Kőrösi Csoma Sándoron, Teleki Sámuelen és Vay Péteren át Baktay Ervinig milyen pozíciót foglalnak el a mieink?
– Kérdés, hogy nemzetközi szinten mennyire kezelik őket a helyükön. Egy angol vagy egy amerikai „átlagolvasó” talán nem is tudja, hogy honnan származik az illető felfedező, tudós, író. Például Stein Aurélt a megbízásaiból adódóan a többség valószínűleg britnek véli. Igaz, vele kapcsolatban nekünk is nagy adósságaink vannak, mert mi sem ismerjük eléggé az érdemeit. Annak tükrében, amit a blog írása közben sikerült megismernem, kimondható: a vonatkozó magyar irodalom színvonala átlag feletti. Világviszonylatban nagyon komoly az elvégzett kutatói és felfedező munka, és az ezek nyomán létrejött irodalmi anyag. Elfogultság nélkül állítható, hogy párját ritkítóan gazdag. Ez is egy olyan kultúrkincs, amelyre magyarként igazán büszkék lehetünk. A századfordulón óriási értéket teremtettünk tudományos, irodalmi és nem utolsósorban könyvészeti szempontból is.
