Lassan akkora ragyogás ölelte körül őket,
hogy a kezük megtelt fénnyel és a szavak időtlenné váltak.
Fiam – abban a kisvárosban, ahol mindenki ismerősen
köszönt ránk,
te azt mondtad nekem: „Anyám” – és senki sem látott
a hihetetlen dolgok mélységébe, amelyek tovatűntek a napokkal –
A te életed teljesen egybefonódott a szegények életével,
mert azt akartad, hogy hozzájuk kössön mindennap
fárasztó, kétkezi munkád.
De én tudtam: a fény, amely végigkísérte mind
e dolgokat,
mint rejtett napok szikráinak felvillanása a tiéd
Nem énreám ragyog –
mégis sokszor láttalak ebben a fényben,
mint testem gyümölcsét és vért az én véremből.
Balássy Péter fordítása
