A község nevét először 1219-ben említik a Váradi Regestrumban, „monasterium Debrev” alakban. Két év múlva, 1221-ben már a település egyházát is említik egy másik per során, szintén a Váradi Regestrumban (ecclesia Debruensis). A település azonban sokkal régebbi. Temploma valószínűleg Szent István korában vagy közvetlenül halála után épült: a Szent Kereszt tiszteletére. Feltételezhető, hogy a terület birtokosa, Aba Sámuel nádorispán, majd király építtette nemzetségi kolostortemplomának, és – az altemplom ezt valószínűsíti – temetkezési helynek is
Arról, hogy Aba Sámuelt ide temették volna el, komoly viták folytak. A felmerült érvek és ellenérvek egyeztetése alapján ma már egyre valószínűbb, hogy az általa építtetett debrői templomban helyezték végső nyugalomra, majd innen vitték át Abasárra.
Az első, 20 x 20 méteres, négyzet alaprajzú, mind a négy oldalán félköríves apszissal bővülő templomnak a zárófalából az északi és déli oldalon csak az alapozását ismerjük. A keleti falból azonban – mivel ez azonos az altemplom keleti falával – mintegy másfél méter magas szakasz maradt meg. A falat csak az altemplom boltozata fölötti szakaszon bontották le a barokk kori építkezések idején. „A templom belső tagolásáról először azok az oszlopok árulkodtak, amelyek a mai templom északi és déli falában már évtizedekkel ezelőtt előbukkantak – írja ismertetőjében Kovalovszki Júlia. – Az újabb falkutatások során kiderült, hogy az oszlopokat áthidaló hevederívek is megmaradtak, sőt, kis szakaszon az ívek fölötti vízszintesen lezáródó falszakasz is, amely jelzi a templom egykori belső magasságát, és utal a lefedés módjára is.
A hajó feltárása során előbukkantak az oszloprend további részletei is. A templom középső négyzetének sarkain egy-egy nagyméretű, négyszögletes pillér maradványait tártuk fel. A templom tehát kelet-nyugati tengelye mentén szimmetrikus, öthajós, lényegében centrális épület volt, középen toronnyal. A keleti és a nyugati rész szimmetriáját a templom keleti harmada alatt húzódó altemplom, illetve ennek boltozata fölött elhelyezkedő emelt szintű főszentély bontja meg.”
Az altemplom boltozatát freskók díszítették, amelyek meglehetősen hiányosan kerültek elő. Az egymáson lévő vakolatrétegek és a különböző stílusirányzatok azt bizonyítják, hogy az altemplom XII. századi kifestése nem egy időben, s nem egy festő kezétől jött létre. A szakemberek véleménye szerint a falfestmények mintegy száz évvel későbbiek, mint maga az épület, de az altemplom minden bizonnyal eredetileg is festett volt. Az erősen megkopott, elhalványodott freskók közül megemlítjük a próféták és apostolok képét, kiemelten Káin és Ábel áldozási jelenetét. Az apszis félkupolájában lévő Maiestas Domini ábrázoláson a négy evangélista szimbólumai között, a kör alakú mandorlában az élet könyvét tartó Krisztus mellképe látható. A kezében tartott könyvön egy latin betűs feliraton ez olvasható: EGO SVM QVIA SVM. (Vagyok, aki vagyok.)”
Mindez, némi módosítással: vagyok, aki voltam, elmondható erről a templomról is.
