„A rovásírásos téglát a befalazáshoz használták, és feltehetően e célra is égették – olvasható a falu honlapján. – Amennyiben az ablak befalazásához nem frissen égetett, hanem régi, bontott téglát használtak, akkor a felirat jóval korábbi is lehet. Mivel a jeleket a friss, még kiégetetlen téglába karcolták, az égetés dátuma a felirat keletkezési idejével is azonos. Szakirodalmi ismertetések az 1274-1431 közötti időszakra teszik a keletkezését, kiemelve, hogy téglába égetett technikaként Közép-Európa legrégibb rovásírás emléke.” Nemcsak keletkezése, hanem olvasata is vitatott. A fordítási változatok közül a legelfogadottabb: Miklós Derzsi apa-pap. De más olvasata a feliratnak: Csallány Dezső sikeres kiigazítások után a következő megfejtést tette közzé: „Miklós KÁNToR PAPaTYA”. A templom, amelynek szentélye sokszöggel záródik, második építési szakasza a XV-XVI. század fordulójára esik. „Hálóboltozatának bordái díszített gyámkövekre futnak: kehely, ágfonadékos díszmű, kehely fölött ostya, címerpajzson fiait tápláló pelikán virággal (Petky-címer), címerpajzson eke, címerpajzson kardot tartó kar ötágú csillaggal és holdsarlóval (székely címer), szakállas (csúfolódó) férfifej, koszorús férfifej kiöltött nyelvvel, ekevas… A templom déli oldalán védelmi célból épített pilléreken lőréses védőfolyosó indul és folytatódik a szentélyen is körben. A templomot négyszög alaprajzú erődítés veszi körül, öt bástyával és harangtoronnyal. Ezek a XV. században készültek, de később is erődítik az 1661. évi tatárbetörés elleni védekezésre készülve.”
Székelyderzs mint erődtemplomos falu – hét dél-erdélyi településsel együtt – 1999-ben felkerült a világörökség-listára. Az az építkezési módszer, hogy a templomokat várfallal erősítették meg, elsősorban a szász falvakra volt jellemző, több mint kétszázötven ilyen falu és erődtemplom létezett Erdély-szerte. „A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el. A vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke és háborúidőben egyaránt. Ezt a hagyományt a székelyderzsiek még ma is őrzik, a szalonnát a bástyákban, a gabonát pedig a várfalon belül elhelyezett hambárokban tárolják.” Aki ellátogat ide, valóban különös élményben lesz része: foglya lesz a helynek és a szellemnek, amelynek évszázadokon átható kisugárzása volt és van ma is.
