Kis Tamás Hamvas-kutató arra utalt: a gondolkodó világosan átlátta a tudományos élet abszurditását, zsákutcajellegét, de azt sugallta, lehetséges egészséges, derűs életet élni. V. Sárközi Angéla drámatanárt is, aki moderátorként volt jelen az esten, ez a derűs életszemlélet ragadta magával. Első kedvenc könyve az Unikornis volt. Ebben ez áll: „Azt mondjuk, a nagy ember különleges mintapéldány. A nagy ember titka nem az, hogy őrült, hanem az, hogy egészséges. A nagy ember titka az, hogy ő az egyetlen ember, akinek nincs titka.”
Szó esett arról is: a húszéves könyvtárosság életének legidillibb része, a gyűjtés, az olvasás, a közvetítés időszaka volt, hiszen a II. világháború után óriási szellemi pezsgés, erjedés tapasztalható az irodalomban. A rendszer azonban meg akarta törni Hamvast, ezért húzták ki alóla a szellemi vezér szerepét. Így lett gazdálkodó Szentendrén, s amolyan mindenes: raktáros, gondnok, adminisztrátor az inotai erőműben. Itt dolgozott együtt vele Páva Erzsébet, aki így vallott róla:
„Béla bácsi szerény, csendes, higgadt, tartózkodó ember volt, s rendkívül jó humorú. Én tizenkilenc-húsz éves lehettem, ő apám korú, hiszen 1897-ben született. Emlékszem, egyszer – más boltoktól eltérően – hozzájutottam a helyi üzletben néhány citromhoz. Sárga pulóver, sárga-piros kabát volt rajtam, meg is jegyezte rögtön: Miss Citrom. Egyszer a szatyromba rejtett egy tizenkét kilogrammos szénkalapácsot, de az is megesett, hogy a fogason lógó felöltőm ujját – amit kaptam volna magamra, hogy fussak a buszhoz – teletömködte összegyűrt papírokkal. Majdnem lekéstem miatta a székesfehérvári járatot. Kedves, szeretni való ember volt. Még akkor is, amikor egyszer csak elfogytak a poharak az irodából, s nem lehetett vizet inni. A küldönc gyerkőcöt arra kértük, keresse már meg a poharakat. Lajoska kis idő után visszatért, s elújságolta: nem tűntek el a poharak, Béla bácsi ablakában sorakoznak, tejet altat bennük.
Páva Erzsébet arról is mesélt, hogy Hamvas Béla Budapestről járt le naponta Inotára; második feleségével, az író-művészettörténész Kemény Katalinnal éltek szülei lakásában. A munkahelyére egy apró kofferrel jött, de az olyan nehéz volt, hogy majdnem összeroskadt alatta. Egy óriási könyv volt benne, s ha tehette, abból olvasott, fordított. A gyárban a vezetőkkel és a szerelőkkel egyaránt megtalálta a hangot; emberségével, közvetlen jelenlétével Páva Erzsébet szemében is ő jelentette a megtestesült bölcsességet. Azt az embertípust, aki folyamatosan kereste a felettünk uralkodó rend valódi „őrét”. Ki is mondta: „Az egyetlen mű a megváltás.”
Hamvas egyébként hosszú éveken át levelezett egykori kolléganőjével. Nagy kincs ez a gyűjtemény, tele lírával, filozófiával, gyógyító derűvel. Sorait kivetítőn is nyomon követhettük, és műveinek címlapjai is fel-feltűntek, míg Rátóti Zoltán érzékeny tolmácsolásában hangzottak el gondolatai. Életről, halálról, hiszen „a pácban mindenki benne van”, s igazat adhatunk neki abban is, hogy „egy pohár bor az ateizmus halálugrása”.
Kis Tamás Hamvas hitvilágához kapcsolódóan idézte igazságait: „Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy valami Istenen kívül van. Isten a nyilvánvaló láthatatlan.” Horváth János további Hamvas-gondolatokkal gazdagította az estet: „Akinek nincsen centruma, az elveszett” – írta egyik levelében a filozófus, aki az evangéliumot az élet mértékének tartotta, s azt tekintette következetességnek, hogy aki őszintén próbálja keresni Istent, az engedi vonzani magát.
Elhangzott: a csend, a magány, a böjt is jótékony erejű, de az élettempót olykor-olykor érdemes lelassítani. Hamvas legfőbb célja az volt, hogy megtalálja azt a szeretetet, amelyet Isten kínál számunkra, amikor egységbe kerülünk a Teremtővel. Ezt a keleti kultúrában megtalálta…
