Zarándokaink Magyarország „követeiként” hálát adtak megváltásunkért, ezeréves keresztény államiságunkért, és imádságukban „szentebb és jobb jövőt” kértek a nemzet számára. Útjuk során felkeresték Jézus Krisztus életének legfontosabb helyszíneit, a Jordán folyónál megújították keresztségi fogadalmukat, és magyar nyelvű emléktáblát helyeztek el a Mária elszenderülésére emlékeztető jeruzsálemi Dormition-bazilika altemplomában, valamint Ein Karemben, a Keresztelő Szent János-templom kertjében is. Több mint nyolcszáz résztvevője volt a zarándoklatnak, köztük Gyulay Endre, Keresztes Szilárd, Takács Nándor és Balás Béla püspök, valamint számos politikus, országgyűlési képviselő és közéleti személyiség. Tíz év után a nagy zarándoklatról, máig emlékezetes élményeiről kérdeztünk néhány résztvevőt.
Mint egy lelkigyakorlat
Seregély István nyugalmazott érsek
‒ Az igazi zarándoklat olyan, mint egy jó lelkigyakorlat ‒ mondja Seregély István. ‒ Lélekemelő volt több mint nyolcszáz honfitárssal zarándokolni a Szentföldön, egyházunk és hazánk kiemelkedő jubileumi évében. Ennyi ember természetesen csak a nagy közös programok idején lehetett együtt, ilyen volt az ünnepi szentmise a názáreti Angyali Üdvözlet-bazilikában, a Jordán partján, ahol megújítottuk keresztségi fogadalmunkat, a betlehemi Születés-bazilikában vagy harmadnap a jeruzsálemi Dávid-torony udvarán meg az emléktáblák leleplezésekor. Szent István király emlékére, aki szorgalmazta a magyarok szentföldi zarándoklatát ‒ olvasható magyarul és angolul a Elszenderülés-bazilika altemplomának magyar oltáránál elhelyezett táblán, rajta az évszám és az állíttatók neve: a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar. A Szentföld magyar emlékei közé tartozik ez a bazilika is. 1929-ben Zichy Gyula kalocsai érsek vezetésével olyan megindítóan énekelték itt honfitársaink a Boldogasszony anyánkat, hogy a templom priorja fölajánlotta az érseknek, hogy a Szűzanya-oltárt körülvevő kápolnafülkék egyikét ékesítsék fel a magyarok. Megáldására 1930-ban került sor. Ide, ebbe a magunkénak is mondható szentélybe került 2000-ben az emléktáblánk. ‒ A Betlehemhez közeli Ein Karemben, Keresztelő Szent János szülővárosában, a templom kertjében számos nyelven olvasható idős atyja, Zakariás hálaimája. A jubileumi szentév óta immár magyarul is. ‒ Rengeteg személyes benyomást, mondhatom úgy is: hitélményt őrzök magamban a Szentföldről, de nem mindegyikről tudom már megmondani, melyik zarándoklathoz kötődik. De valahányszor ezen a tájon járok ‒ ószövetségi emlékhelyeken, Jézus Krisztus földi életének valamely állomását idéző szentélyekben, vagy akár csak olyan történelmi helyszíneken, mint a keresztes lovagok vára Akkóban ‒ minden arra is emlékeztet, hogy több mint kétezer éves emberi múltra is épül a keresztény meggyőződés, hogy Isten szövetséget kötött az ő népével, amelynek körébe Jézus Krisztus óta minden ember beletartozik.
Ahol még nem volt mise
Madari Gyula, a Makrovilág igazgatója
A zarándoklat sok jelentős eseménye közül a legkiemelkedőbb talán a jeruzsálemi szentmise volt. Nem volt egyszerű megfelelő helyszínt találni. A Szent Sír-bazilika hatalmas ugyan, de nagyon zegzugos, nincs akkora összefüggő tere… Ezért döntöttünk a szabad tér mellett. Először azt terveztük, a siratófal környékén próbáljuk megtartani a magyar misét, de be kellett látnunk, ezt a térséget nem lehet behangosítani. Így esett a választás a Dávid-torony hatalmas, magas fallal körülvett udvarára. Úgy tűnt, ott megfelelő hangosító berendezések állnak rendelkezésre, a közepén jól elhelyezhető az oltár, a közel ezer zarándoknak pedig jut hely az udvar különböző szintjein, ahonnan jól látható a szent cselekmény. A múzeum igazgatónője azonban azt mondta: ez lehetetlen, ott még sosem volt szentmise. Én viszont azt gondoltam, hogy akkor már éppen itt az ideje. Végül ingyen megkaptuk a helyszínt. A közeli Elszenderülés-bazilikából kaptunk kölcsön nagy értékű liturgikus ruhákat és tárgyakat ‒ köztük azt a gyönyörű kelyhet, amelyet Zichy Gyula érsek ajándékozott a templomnak. A bencés atyák furcsállták, hogy nem újszövetségi szent helyen tervezzük a nemzeti zarándoklat legnagyobb eseményét, de meggyőztem őket: egész Jeruzsálem szent hely. Hat püspök és több mint ötven pap mutatta be a szentmisét Seregély érsek úr vezetésével. Már az előző évben megegyeztünk az izraeli légitársasággal az egy főre eső árban, és nem szabtak fölső határt a létszámnak. Aztán pár héttel az indulás előtt kiderült, háromszáz utasomnak nincs repülőjegye, illetve már csak a duplájáért tudnák adni. Az első ijedség után úgy éreztem, lehetetlen, hogy ne legyen valamiféle megoldás. Tudtam, valamiképpen segíteni fog az Isten ‒ ha én is mindent megteszek a munkatársaimmal együtt, amit csak lehet. Végül sikerült mindenkit az előre meghirdetett árért elvinni és hazahozni ‒ Prágán, Bécsen, Törökországon keresztül‒, nagy segítségünkre volt ebben a Malév is. Madari Gyula személyesen irányította a zarándoklat szervezését. Azóta is jóleső érzéssel gondol vissza, hogy méltó módon sikerült megemlékezni a nagy jubileumról. ‒ Levelek sokaságát őrzöm, amelyek arról szólnak, hogy kinek mit adott ez vagy az a zarándoklat. Velünk utazott egy idős házaspár, akik elmondták: ötven éve készültek már, hogy egyszer eljuthassanak a Szentföldre. Nagyon akarták, hogy sikerüljön, ők is tudták, amit sokan mondtak már: a hívő ember számára a szentföldi zarándokút olyan, mintha egy ötödik evangélium is erősítené a hitét.
Ökumenikus keresztvitel
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke
Járt-e már hasonló nagy zarándoklaton ‒ kérdeztük Semjén Zsolt parlamenti képviselőt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét, aki tíz évvel ezelőtt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. ‒ Magánemberként korábban is voltam már feleségemmel a Szentföldön és más kegyhelyeken, de ilyen „hivatalos” és nagyszabású zarándoklaton még nem vettem részt. A Szentföldön mindig új élmények érik az embert. A 2000-es jubileumi szentévben zarándokoltunk Jézus Krisztus szülőföldjére, megváltásunk helyszínére ‒ ráadásul a magyar keresztény államiság millenniumára emlékezve is. Jó gondolat volt, hogy ez alkalommal a magyar állam és az egyház vezetői és az ország polgárai együtt zarándokoltak. Olyan szimbolikus jelentése is lehetett ennek, hogy az egyház és a társadalmi élet vezetői együtt kell hogy haladjanak, és akkor az ország polgárai is velük tartanak. Fontos persze, hogy jó irányba menjenek. ‒ Magyar zarándokként voltunk a Szentföldön, ahová már Szent István is „küldte” a magyarokat, hiszen zarándokházat építtetett számukra Jeruzsálemben. Nagy élmény volt számomra, hogy olyan emberekkel együtt jártam a Szentföld útjait, akiket a politikai élet mindennapjaiból ismerek. Most azonban más élethelyzetben, más lelkiállapotban találkoztunk. A politikai szövetség és a személyes barátság mellett még mélyebb lelki közösséget érezhettünk egymással. Papok, politikusok, mindenféle foglalkozások képviselői, jóérzésű magyar emberek egymás mellett álltunk és imádkoztunk, önmagunkért, szeretteinkért és az országért is, ahová tartozunk. Különösen nagy benyomást tett rám, hogy a Via Dolorosán, Jézus keresztútján együtt vihettem föl a keresztet a Golgotára Balog Zoltán barátommal, aki református lelkész. Csordás Eörs atyával és a Szent Sír Lovagrend jelen lévő magyar tagjaival néhányan látogatást tettünk a jeruzsálemi latin pátriárkánál is. Innen datálódik az a kapcsolat, amelynek eredményeként idén augusztus 20-án a pátriárka ellátogat majd Budapestre.
Láttuk, hogy nincs ott, feltámadt
Hóka Sándorné
‒ Ez az út kitörölhetetlenül a szívembe vésődött. Nagy kegyelemnek érzem, hogy ott lehettem ezen a zarándoklaton, és az emlékét viszem magammal mindenhová az életben. Galgahévízről harmincketten mentünk, és számunkra a zarándoklat még itthon, szentmisével kezdődött. A Jordán folyónál volt az első alkalom, hogy az összes magyar zarándok találkozott. Felemelő élmény volt, amikor Seregély István egri érsek vezetésével nyolcszáz magyar égő gyertyával a kezében megújította keresztségi fogadalmát. Számos helyszínt említhetek, amely felejthetetlen volt. Názáretben, ahol az Ige testté lett, az Angyali Üdvözlettemplom közelében található Mária-kutat, amely az egyetlen vízforrás volt a városban. Vagy a hegyi beszéd helyszínén hallani a szavakat: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Betlehemben, a Születés templomában a díszítés a mi köszöntésünkre piros-fehér-zöld volt, és ezt nagy megtiszteltetésnek éreztük. Seregély érsek úr vitte be a templomba a Kisjézus szobrát, és az oltár elé helyezte. Elénekeltük Az Ige megtestesült Názáretben kezdetű éneket, és a harmadik versszakot mi akkor „átírtuk”: Betlehemben itt vagyunk, feltaláljuk jelen e szent oltáron… Átadni, elmondani nem is lehet, milyen érzés volt, amikor ezután megérinthettük a csillagot, amely a születés helyét jelzi. Szintén felemelő volt az Olajfák hegyén, ahol csaknem százötven nyelven olvasható a miatyánk, elmondani anyanyelvünkön az Úr imáját. Végül a Via Dolorosa, amelyet végigjárni életre szóló élmény. Azok az utcák talán olyanok most is, mint Jézus korában. Nem is láttuk a stációkat az árusoktól, a sok ember lökdösődött, mégis felértünk a Golgotára. Nagy bizonyosság volt, hogy amikor fejet hajtva beléptünk a sírba, ugyanazt láttuk, mint a jeruzsálemi asszonyok és az apostolok: hogy nincs ott, feltámadt. A magyar zarándokok közös programjának csúcspontja a Jeruzsálemben, a Dávid-toronynál bemutatott szentmise volt, amelyet Seregély István celebrált. „Szent Pál, a nemzetek apostola rómaiakhoz írt levelének bevezetésében olvassuk, hogy Jézus Krisztus feltámadásával Isten hatalmas fiának bizonyult ‒ mondta szentbeszédében az érsek. ‒ Ez itt történt, Jeruzsálemben, kétezer évvel ezelőtt. Azóta az üres sír hirdeti ennek az emberiség történetéből kitörölhetetlen eseménynek az emlékét. Azóta nincs elveszett élet, mert a kő, amelyet az építők az emberi történelemben annyiszor elvetettek, szegletkőnek bizonyult, amelyre egyedül érdemes életet, családot, nemzetet és az egész emberiség jövőjét építeni.”
,Szalontai Anikó
