Amint Laczkó Mihály plébános, a rendezvény megálmodója mondta: a nyolc hónapi előkészítés alatt a negyven szervező és a hozzájuk csatlakozó segítők bebizonyították, hogy jó cél érdekében képes együttműködni a két falu lakossága. „Akár még szeretni is tudják egymást, mert a szeretet több, mint erős érzés, a szeretet döntés, ítélet és ígéret is egyben.” A többnapos programban többek között piarista, ferences és verbita atyák tettek tanúságot a maguk hitéről, missziójáról, s arról, milyen változatos és színes az egyház élete. Tanúságtételek hangzottak el a különböző szenvedélybetegségek rabságából való megszabadulás lehetőségeiről, a tudós, a művészember egyéniségének a nagyközönség számára eddig nem ismert vonásairól. Eleven érdeklődés kísérte a közérthető módon megfogalmazott, pedagógiai problémákról szóló kerekasztal-beszélgetést éppúgy, mint az irodalom, a költészet világára ablakot nyitó előadóestek programját. A lelkekhez vezető utat kereste a roma misszió is. Azt szerették volna megmutatni, hogy a cigányokat is szereti Isten: az ő hajlékában otthonra lelhet – származására való tekintet nélkül – minden ember, mert egy közösségben, főleg a keresztények között, nem lehet gyűlölettel teli szívvel élni. A szervezők – jelmondatuk szerint – örömet és vidámságot vittek a közösség életébe: a Csík zenekar népes hallgatóságának – kezdetben a kicsinyeknek, majd a végére már szüleiknek, nagyszüleiknek is – „táncra állt a lába”. A helyiek, a szép számban megjelent vendégek valóban úgy érezhették, hogy a barátságos környezetben otthon vannak, hazataláltak. A mindig jókedvet sugárzó fiatal plébános a világ legtermészetesebb módján jegyezte meg: „Az, hogy valaki római katolikus keresztény, nem jelenti azt, hogy savanyúan tekintsen a világra!”
