Fotó: Mészáros Ákos
Fűrész utca, Fokhagymás-patak, Kereszthegy, a Morgó és persze a Zazar partja – csupa ismerős név lehet azok számára, akik láttak már festményeket a nagybányai művésztelep egykori mestereitől. Ezek az egyszerű, szellemes, legtöbbször funkcionális elnevezések a régmúltba nyúlnak vissza, amikor még az adott tájegység jellegzetességei szerint nevezték el a hegyeket, völgyeket, folyókat, és legtöbbször még az utcákat is.
Nagybánya nemcsak egy kisváros, amelyet magas hegyek öveznek, hanem egy közismert művészkolónia munkásságának egykori helyszíne is. Már többször írtunk a Hollósy Simon alapította festőiskoláról és művésztelepről. Nemrég Virág
Judit Falk Miksa utcai galériája nyitott kiállítást Nagybánya–Párizs 1904–1914 (A tüzes színek forradalma) címmel.
Amint belépünk a kiállítótérbe, rögtön szembeötlik Czóbel Béla élénk napsütésben festett kalapos önarcképe, amely 1903-ból. Ez a mű még nagyjából az alapító atyák, Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János, Hollósy Simon nyomdokait követve, a plein air szellemében, természet után készült portré, de már impresszionista módon és kevésbé naturalisztikusan ábrázolja tárgyát. Emlékeztetőül: Hollósy és köre még Münchenben elhatározták, hogy elhagyják a zárt műtermeket, és ezentúl a szabadban dolgoznak, természet után fognak festeni. Az 1870-es, 1980-as évek müncheni művészeti akadémiáján a realizmus volt az uralkodó irányzat, amely persze remekműveket is teremtett. Az idők azonban változnak, a feltörekvő újabb nemzedék már nemcsak a műterem sokszor sötét, mesterségesen megvilágított terében akart festeni, és többségében gipszöntvényeket tanulmányozni, hanem a lüktető élet, a természet kínálta témák után áhítoztak. Úgy történt, ahogyan Réti István a könyvében megírta: 1895-ben Hollósy addig Münchenben működő magániskolájának tagjai levonatoztak Nagybányára.
A városka talán legtöbbet megfestett épülete az óvárosi református templom és annak vörös toronysisakja. A kiállítást végignézve és ismerve a művészkolónia tagjainak évtizedek során készített képeit, ezt a tornyot szinte senki sem hagyta ki alkotásainak sorából. A vörös kupola, amely annyira jellegzetes, Czóbel egy másik, Lehel Ferenc Nagybányán című képén a háttérben magasodik. A vastagon felhordott olajfesték, a vászon széles pórusai, a markáns ecsetvonások csak fokozzák a képen látható motívumok anyagszerűségét.
A nagybányai festők második nemzedékének Boromisza Tibor és Perlrott Csaba Vilmos mellett mindenképpen az egyik legfontosabb alakja volt a hosszú életű Ziffer Sándor. Több képét is láthatjuk a galéria kiállításán. Tájképeinek látásmódja változatos, színei mellbevágóak, merészek. A kiállítás alcíme – A tüzes színek forradalma – éppen erre utal, hogy amikor Czóbel Béla 1906-ban frissen festett képeivel megérkezett Párizsból Nagybányára, revelációként hatott a többiekre, egyfajta művészi forradalmat robbantott ki körükben. Az alapító nemzedék tagjai, akikre a fentiekben utaltunk, ekkorra már túljutottak művészetük csúcspontján, plein air naturalizmusukat meghaladta az idő. Az ő oldalukról nézve érthető, hogy nem nézték jó szemmel a kibontakozó neós (neoimpresszionista) mozgalmat; a természetelvű festészet elárulását látták a torzított formákkal, sokszor szándékos elrajzolásokkal is operáló, harsány színvilágú festészetben.
A München helyett immár Párizs felé forduló fiatalokat azonban nem lehetett megállítani. A neósok festészetében, a nagybányai hagyományoknak megfelelően, elsősorban a természeti látványból kiinduló tájképek, városi látképek és aktok kaptak hangsúlyos szerepet. Stilizált alkotások ezek, nem a látvány naturalista megragadásai, de a természetábrázolástól teljesen nem szakadtak el, és az absztrakcióhoz sem közelítettek olyan mértékben, mint a párizsiak. A tájképeken a fák, a házak falai, a tetők, a felhők vagy bármely más motívumok sokszor kontúrosan jelennek meg, mint például Pechán József Napfényes utca lovasfogattal című képén. Boromisza Tibor finom pasztellszínei, völgyben virágzó tavaszi tájrészletei megkapó látványt nyújtanak. Huszár Vilmos, Kádár Géza hangulatos napsütötte utcarészletei, nagybányai parkrészletei végtelen nyugalmat árasztanak. Ők még megmaradtak a természetelvű, naturalisztikus felfogás mellett.
A festőtelep kialakulásakor a mintegy tízezer lakosú bányaváros életében fontos szerepet játszottak a Zazar északi partján található bányák. Itt húzódott a Veresvízi-völgy, szomszédságában az egykori bányásznegyeddel. Ahogyan a kiállítás képein is látszik, a Veresvíz-patak, a Veresvíz és a Fűrész utcai színes bányászházak gyakorta köszönnek vissza a vásznakon. Ez a városrész adott otthont több festőnek is, többek között itt lakott Kádár Géza és Ziffer Sándor is.
A várost északon határoló Kereszthegy és a Fokhagymás-patak mellett magasodó Virághegy, valamint a Morgó látványa minden évszakban magával ragadta a művészeket. Vásznaikon gyakran nemcsak háttérként, hanem önálló motívumokként is megjelennek.
A Zazar túlpartján található sétahelyet, a fenyőkkel és gyertyánokkal sűrűn benőtt ligetet (Széhenyi-liget, Városliget) főleg tavasszal és nyáron örökítették meg a festők. A Zazar két partja mellett húzódó malomárkoknál dolgozó művészek vásznain nemcsak a malmok és a hidak tűnnek fel, hanem a folyó két partjának jellegzetes épületei, többek között a régi pénzverde épülete is.
A kiállítás egyik legszebb és leginkább modern hatású képe Boromisza Tibor Rőzsehordók a ligetben című alkotása. Az őszi tájban, az égbolt sárgás színeiben mint a hajszálerek az ember bőre alatt, úgy futnak minden irányba a kékes színű, lomb nélküli fák ágai. A kép alján a már lehullott avar rengetegében hosszú szoknyás asszonyok cipelik görnyedt hátukon a tüzelni valót a Szé-
chenyi-ligetben. A háttérben látszik a Fokhagymás-völgy, a Veresvízi utca színes bányászházai és a Morgó. Rendkívüli erőt sugárzó kép ez, amely az expresszionizmus jegyében született.
A régi mesterek közül Iványi Grünwald Béla jutott talán a legmesszebb a naturalizmustól, képeinek színei sokkal erőteljesebbek, tájképi motívumainak körvonalai leegyszerűsödtek. A Lángoló ősz című képén a kis falusi házak mögött magasodó hegyek szinte teljesen vörösben úsznak, mintha tényleg tüzesek lennének. Iványi Grünwald láthatóan mindent alárendel a kifejezésnek.
A magyar vadak, ahogyan a műtörténészek nevezik őket, nem alkottak csoportot, de utat nyitottak az első magyar avantgárd művészcsoport felé. 1909-ben megszületett a Nyolcak, és még ebben az évben kivonult Nagybányáról Iványi Grünwald Béla, magával csábítva többek között a két Matisse-tanítványt, Perlrott Csaba Vilmost és Bornemisza Gézát. A legmarkánsabb neósok közé tartozó Ziffer Sándor és Boromisza Tibor hűek maradtak Nagybányához, míg mások, Galimberti Sándor, Dénes Valéria, illetve a Párizsban letelepedett Réth Alfréd már a kubizmus felé fordultak.
A Falk Miksa utcai galéria kiállítása mindenképpen hiánypótló, rengeteg képet állítottak ki a második generációs nagybányaiak műveiből. Ráadásul a vetítőteremben egy filmet is megnézhetünk erről az időszakról. A művészek leveleiből vett idézetek még közelebb hozzák a látogatóhoz az akkor élt mesterek életét, hétköznapjait.
