A képzésen részt vevő fiatalok – akik jelenleg is önállóan vagy segítő vezetőként foglalkoznak ministránscsoportokkal, illetve a tisztségre pályázó érdeklődőként jelentkeztek plébánosuk ajánlásával a tanfolyamra – a sikeres vizsga után átvehették az elismerést jelentő püspöki oklevelet. A javarészt budapesti, de a főegyházmegye más településeiről is megjelent 17-19 éves fiúk és lányok, az egyéves elméleti és gyakorlati ismeretszerzés során bővítették liturgiai, didaktikai, pedagógiai tudásukat. Az év folyamán fejleszthették szervezési készségüket is, amelyet majd ministránstársaik – templomi vagy templomon kívüli – hatékonyabb segítésében tudnak kamatoztatni. „Ünnepnapon példát adnak fiúknak, lányoknak, a családtagoknak. / Hogyha esik, hogyha fú, jó ministráns elindul, mert hisz vár rájuk az Úr” – szól a ministránsinduló. – Valóban, a jó ministráns példa a többiek számára is – mondja Tiboldi Gábor atya, a referatúra vezetője. – Már az egyház korai időszakában is fontosnak tartották tevékenységüket. Csak becsületes, alkalmas, hitükben kipróbált fiatalok, akik teljes szívükből szerették Istent és szolgálni is akartak neki, vállalhatták ezt a feladatot. Imádságos és istenkereső lelkület nélkül tevékenységük puszta cselekvés lenne, ahelyett, hogy Istent szolgálnák – folytatja az atya. Hogyan lehetne más lelkülettel részt venni a szertartáson, és segíteni a híveket is a szentmise ünneplésében? Vagy – mint sok egyházközségben – a pap után ballagni az utolsó kenettel, cipelni a lámpást, s csengőszóval jelezni jelenlétüket az együtt érző emberek felé, valamint magasra tartva vinni a keresztet a temetőbe vezető úton… A mai befelé forduló, individualista világban, amikor a televíziók, rádiók nagy része azt sugallja az embereknek, hogy szabadságélményük megélésén kívül más érték szinte nincs is az életben, a ministránsok viselkedése valóban példaadó lehet. Mert mindent Krisztusért tesznek, a kedvéért pontosak, figyelmesek, szorgalmasak. Tanúságtételünkkel, példamutató életünkkel – a családban éppúgy, mint a társadalomban – ezt a magatartást, a szolgáló szeretet készségét kell fejleszteni ifjúságunkban. „Meg ne bántsam soha orcád, / Add, hogy méltó legyek hozzád” – zárul az egyik ministránsimádság fohásza… Úgy legyen!
