Modigliani festménye Picasso műtermében
A Nemzeti Galéria a már egy ideje látogatható Picasso-kiállítás mellett egy másik meghatározó jelentőségű, ízig-vérig modern művész, Modigliani képeiből, szobraiból és rajzaiból rendezett nagyszabású tárlatot. Több mint nyolcvan alkotást láthatunk, ezek közül hatvanegy Modiglianié, a többi kortársai műhelyeiből való.
Amadeo 1884. július 12-én született Livornóban, egy elszegényedett zsidó bankárcsalád negyedik, utolsó gyermekeként. Apja, Flaminio éppen Amadeo születésének évében ment tönkre, s 1886-ban végrehajtó kopogtatott a jobb napokat látott Modigliani-ház kapuján. De a gazdag ősök emléke Amadeo gyermekkorában még eleven mítoszként élt a családban. Az apai nagyapa, akit ugyancsak Flaminiónak hívtak, tekintélyes bankár volt Rómában. A hanyatlás éveiben büszkén emlegette, hogy még Garibaldival is kapcsolatban állt. A családi hagyomány szerint a romlás oka egy római bíboros volt, akinek Flaminio nagyapa jelentős összeget kölcsönzött, ám az cserbenhagyta. A bankár ezt követően költözött Livornóba. Ennyit a Modigliani család történetéről.
Egy nagy jelentőségű festő életművében mindig kitüntetett helyet foglalnak el a rajzok, amelyeknek érdemes külön figyelmet szentelni. Hiszen ezek az első gondolatok, a vázlatok egy később születő műhöz. Már az útkeresés idején, az első papírra vetett vonalakon is látszik, milyen irányba halad a művész, merre viszi az érdeklődése a kibontakozó tehetséget.
A kiállítás rendezői Modigliani képekkel és szövegekkel gazdagon illusztrált életrajzának sokoldalú bemutatásával indítják útnak a látogatót. Ezt követően először a művész szobraival ismerkedhetünk meg, és persze rögtön tanulmányozhatjuk a rajzait is. A Vázlat egy szoborfejhez című színes ceruzarajzon jól nyomon követhető a festő elgondolása. Hosszúkás fej, még hosszabb orr, vékony, mandulavágású, lehunyt szemek. Ez Modigliani.
Amadeo 1895-ben súlyos mellhártyagyulladáson esett át, majd három évvel később tífuszt kapott, melynek szövődményeképpen tüdőbaj támadta meg. Felépülése után, még ugyanebben az évben, egy livornói festőnél kezdte meg rendszeres művészi tanulmányait.
Anyja egy ugyancsak helybéli származású akadémikus festőhöz küldte tanulni, hogy elsajátíthassa a mesterség alapjait. Guglielmo Micheli jelentéktelen művész volt, de jó tanárnak bizonyult. 1901-ben Modigliani tüdőbaja kiújult, emiatt kénytelen volt megszakítani tanulmányait. Utazni indult, hátha jót tesz neki a levegőváltozás. Megfordult Firenzében, Rómában, Nápolyban, és közben megismerkedett az olasz művészet jelentős mestereivel. Különösen nagy hatással voltak rá a firenzei festők: Pisanello, Botticelli. Barátokra is talált, fontos szerepet játszott életének ebben a szakaszában Oscar Ghiglia, akinek 1901 és 1903 között több levelet is írt. Az egyikben így fogalmazott: „Neked megvallom, hogy úgy érzem magam, mintha termékeny csíra töltene be, mely a mű után áhítozik. Zavart vagyok és izgatott, de ez az a felindulás, mely az örömet szokta megelőzni, s amelynek szédületes, töretlen szellemi tevékenység lesz a folytatása. (…) Hamarosan kiemelkedem majd ebből a mostani állapotomból, és akkor hallatlan energiával s bátorsággal indulok ismét a nagy háborúba, küzdelembe, kalandba.”
Eleinte úgy tűnt, szobrász akar lenni, talán ez a kifejezési forma felelt meg neki a leginkább. A kiállításon megragadják a látogató figyelmét Modigliani kőből faragott portréi, amelyek az afrikai törzsi kultúrák alkotásaira emlékeztetnek. A hasonlóság nem véletlen. Az afrikai népek művészetét és általában az egzotikus országok törzsi kultúrájának emlékeit a XX. század első éveiben fedezték fel az új kifejezési formákat kereső művészek. Korábban csak az etnográfusokat, a ritkasággyűjtőket és a néprajzi gyűjtemények specialistáit érdekelték ezek az európai hagyományoktól távol álló szobrok, maszkok. A kubisták azonban esztétikai törekvéseik igazolását látták ezekben az egyszerű, geometrikus formákat alkalmazó, mégis különös kifejezőerejű plasztikákban.
Modigliani 1906-ban érkezett Párizsba, ahol megismerkedett a Montmartre és a Montparnasse modern gondolkodású művészeivel. Összebarátkozott a román származású Constantin Bracusival, aki szintén a Montparnasse-on dolgozott. Egy ideig közös műtermük is volt a Cité Falguière-ben. Brancusi a közvetlen, kissé durva faragást szerette, és technikai tanácsokkal látta el a fiatal Amadeót. A hosszúkás, tojásdad arcok, az elnyújtott alakok kétségkívül Brancusi hatását mutatják. A XIX. század végén az olcsó szálláshelyekben bővelkedő Montmartre lett az avantgárd művészek kedvelt lakhelye. A város szélén lévő domb sokáig megőrizte falusias hangulatát.
Modigliani rajzai szobrászrajzok, látszik rajtuk, hogy alkotójuk arra készült, később szobrot farag e vázlatok alapján. Modiglianit azonban alapjában véve mégis csak festőként tartja számon a világ művészetszerető közönsége. Festészeti korszaka lényegében 1914-ben vette kezdetét. Eleinte a fauvizmus és a posztimpresszionizmus hatása jellemezte képeit, intenzív színeket használt, és hangsúlyos, sötét kontúrokkal ábrázolta élénk testszínű figuráit.
Festészeti munkásságának jelentős hányadát teszik ki félalakos portréi, amelyek legtöbbször nőábrázolások, de férfiakról készült képek is szép számmal akadnak közöttük. E festmények is, akárcsak a rajzai, szobrászi tömörségűek. Az absztrakt háttér előtt, ahol a teret csupán néhány merőleges ecsetvonás jelöli, az arcok itt is ovális formákká redukálódnak, és átmenet nélkül kapcsolódnak a henger alakú nyakhoz. Az arcrészek – az aszimmetrikus szemek és fülek, a markáns orr – ábrázolása sematikus és eltorzított. Modigliani számos portréjának hátterét rendkívüli geometrikus kompozíció tölti ki, ami a kubizmus hatását mutatja.
Arcmásai közül mindenképpen kiemelkedik Paul Guillaume-ról festett (1891–1934) képe. Guillaume az avantgárd művészeinek alkotásaival és afrikai műalkotásokkal kereskedett. 1914-ben nyitotta meg galériáját, és Max Jacob révén ugyanebben az évben találkozott Modiglianival. Azonnal több képet vásárolt tőle, és két éven át a legfontosabb műkereskedője maradt. Max Jacob francia író, költő, kritikus, zsidó származású volt. 1915-ben katolizált, keresztelkedésének tanúja Pablo Picasso volt. 1936-tól a Szent Benedek-apátságáról híres Saint-Benoît-sur-Loire-ban élt, szinte szerzetesi egyszerűségben. 1944. február 24-én letartóztatta a Gestapo, és a drancyi gyűjtőtáborba került, ahol két héttel később meghalt a kimerültségtől. Barátai, Jean Cocteau és Jean Moulin már nem tudtak segíteni rajta, pedig mindent megtettek érte.
Modigliani életművében kiemelkedő helyet foglalnak el aktképei. Finoman, érzékenyen nyúl a témához, nemcsak a szép nők, hanem a tarka színek is gazdagítják ezeket a műalkotásokat. Feltehetően Léopold Zborowski biztatására és anyagi támogatásával egy sor aktot festett 1916 és 1917 között. Az új témával a művészettörténetben is igyekezett helyet biztosítani magának: ülő aktjainak pózait antik motívumok inspirálhatták, míg a fekvő alakok Tiziano és Giorgione előtt tisztelegnek. A klasszikus hagyomány felélesztésére tett kísérlete során a műfajt olyan egyedi megoldásokkal közelítette meg, amelyek ötvözték a múlt örökségét és az avantgárd újításokat. Modigliani mindig modell után festett, számos aktja azonban az afrikai maszkok stilizált arcvonásait mutatja. A festő különös hangsúlyt helyezett a test formáinak és a bőrszín különböző árnyalatainak kidolgozására. Az érzéki, keresetlenül őszinte festmények kisebbfajta botrányt keltettek kora társadalmában.
Modigliani rövid élete utolsó korszakában festette az Anyaság című képét, amelyet a budapesti kiállításon is megtekinthetünk. A formákat lágy, töretlen vonal határolja, a vastagon felhordott festékréteg hangsúlyozza a sötét, meleg tónusok harmóniáját. A frontális, klasszikus Madonna-ábrázolásokra emlékeztető képfelépítés révén a művész kiemeli a végletekig elnyújtott, szinte manierista túlzásokkal megfestett figurákat. Ez az alkotás a festő megváltozott családi helyzetére is utal: Modigliani 1917-ben ismerkedett meg utolsó élettársával, a fiatal festőnővel, Jeanne Hébuterne-nel. 1918 novemberében kislányuk született.
A művész ebbe a képbe sűrítette végső gondolatait a festészetről és személyes helyzetéről: az Anyasággal munkásságának egyik kulcsfontosságú művét hagyta ránk.
Modigliani harminchat éves korában halt meg. Barátai így meséltek hirtelen bekövetkezett, tragikus haláláról: 1920 januárjában, egy fagyos éjszakán részegen hazafelé tartott, és útközben hosszasan üldögélt egy padon. A következő napokban meglátogatta Kisling, s ágyban fekve találta a jéghideg műteremben. Reszketett a láztól. Bevitték a szegények kórházába, az Hôpital de la Charitébe. Ott halt meg 1920. január 24-én.
Felesége, Jeanne, aki második gyermeküket várta, másnap levetette magát szülei ötödik emeleti lakásának ablakából.
A festőművész ifjúkori feljegyzései között találták ezt a mondatot: „Magam kovácsolom a kelyhet: minden Szenvedélyem edényét.”
(A kiállítás október 2-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.)
