A történet így szólt: Élt egy fiatal festőművész az ókori Kínában. Híre eljutott egészen a császárig, aki magához hívatta, és megparancsolta neki, hogy fesse meg a valóságot. A császár három hónapot adott a festőnek, és előkészíttetett egy hatalmas méretű üres vásznat a palotája műtermében. A három hónap elteltével a császár felkereste a festőművészt, hogy megnézze, sikerült-e teljesítenie a parancsát. Amikor azonban meglátta az elkészült képet, nagy haragra gerjedt, és azt mondta: meg kell hogy ölesselek, hiszen ez nem a valóság, ez csak egy tájkép egy várkastéllyal, tengerrel, dombokkal és távoli településekkel. A festő azt válaszolta: – Borzasztóan sajnálom, Felség! – majd belépett a képbe, és eltűnt a dombok mögött.
Már pécsi kisfiúként, aki szinte mindennap ministrálhatott, megmagyarázhatatlan okokból, elvágyódtam egy több ezer évre és több ezer kilométerre lévő mesés világba. Az életemet meghatározó egyik döntő mozzanat az volt, amikor Bíró László fiatal pécsi székesegyházi káplán a hetvenes évek végén levitt az ókeresztény sírkamrákba, és ott azt mondta: ez itt az ókor, Győzőke, és itt Jézussal egy országban, a Római Birodalomban lehetünk. Talán félreérthettem, amit mondott, de ettől a pillanattól kezdve úgy éreztem: az evangéliumok varázslatos világát ókorkutatóként találhatom meg leginkább. Ez lett a hivatásom.
Mivel Magyarországon az egyetlen olyan ókori keleti stúdium, amely ásatásokhoz is kapcsolódott, az ELTE egyiptológusképzése révén volt elérhető, ezért pécsi kisdiákként arról ábrándoztam, milyen jó is lenne egy szép napon egyiptológusként folytatni a magyar ásatásokat az ókori Keleten. A Gondviselés kifürkészhetetlen útjainak (és hihetetlen beteljesítő erejének) köszönhetően ez már huszonkét éves koromban megadatott: elköltözhettem Egyiptomba, és Thébában megkezdhettem a saját ásatásaimat.
Ennek már huszonhárom éve, és azóta is itt élek az ókori Keleten.
Nyolc évvel ezelőtt váratlan fordulat történt az életemben. Tíz év egyiptomi és öt év ciprusi ásatások után megpályáztam és megkaptam a Holt-tenger keleti partján a Szentföld talán legizgalmasabb régészeti lelőhelyének feltárási engedélyét Heródes Antipász negyedes fejedelem egyetlen palotájába, amelyet az édesapjától, a betlehemi gyermekgyilkos Nagy Heródes királytól örökölt meg. Josephus Flavius első századi római, császári történetírótól tudjuk, hogy a Machaerus heródesi palotája az a történelmi helyszín, ahol szegény Keresztelő Szent Jánost bebörtönözték és kivégezték. Erről a gyilkosságról Márk és Máté evangélisták is részletesen beszámoltak. Tőlük tudjuk, hogy itt táncolt Salome hercegnő azon a végzetes kimenetelű heródesi születésnapi banketten, amelyen, követve édesanyja, Heródiás gyilkos tanácsát, a Keresztelő fejét kérte egy tálcán.
A régészeti feltárásokat és a műemléki helyreállításokat a Magyar Művészeti Akadémia színeiben Makovecz Imre alapító elnökünk személyes támogatásával kezdhettük meg 2009-ben, magyar kollégáimmal: Dobrosi Tamással, Dósa-Papp Tamással, Arnóczki Imre Balázzsal és Őri-Kiss Istvánnal. A mellékelt két fénykép jól mutatja azt a varázslatos Holt-tenger-parti világot, ahonnan szabad szemmel is jól láthatóak az evangéliumok szent városai: Jeruzsálem, és onnan a Machaerus, Machaerus felől pedig Jeruzsálem. Feltárásainkat a Bibliát odaadóan szerető honfitársaink: a Béres Cseppről jól ismert Béres család, volt köztársasági elnökünk, Schmitt Pál és a Magyar Művészeti Akadémia pártoló tagja, Eisler Péter vette pártfogásába.
Jézus evangéliumának történelmi valóságában lehetünk a Szentföldön, a „Tamás-keresztények” élményével, akik „megtapinthatják” a történelmi események helyszíneit. Machaerus amiatt is különleges, mert az evangéliumok jól ismert helyein, Názáret és Kafarnaum vagy Jeruzsálem és Betlehem területén már a bizánci korban, és később a keresztes lovagok idejében is, hatalmas templomok felépítésével gyakorlatilag megsemmisítették a történelmi helyszínek műemléki és régészeti emlékanyagát. A Machaerus heródesi várkastélyát azonban a rómaiak 71-es rombolását követően elfelejtették, romjait befújta a homok, és eltűnt a térképekről. Csak közel kétezer évvel később, 1968-ban kezdték meg az amerikaiak a feltárásokat a Holt-tenger-parti hegytetőn, amikor minden kétséget kizáróan előkerültek az egykori machaerusi heródesi palota márványlapokkal és mozaikokkal borított fantasztikus építészeti terei.
Az evangéliumok hiteles világa időkapszulaként maradt ránk a Machaerus sasfészekszerű királyi várkastélyában, és a hozzá kapcsolódó, hegyoldalba kapaszkodó kisvárosban, ahol Keresztelő Szent János a tanítványai körében raboskodott. A hitelesség nemcsak az építészeti terekre, de a ránk maradt tárgyi örökségre is vonatkozik: kezünkbe foghatjuk azokat a tárgyakat, amelyeket Jézus szentföldi kortársai használtak. A palota falai között pedig ugyanazon termekben, lépcsőkön és udvarokon járhatunk, ahol az evangéliumok négy szereplője, Nagy Heródes király, fia, Heródes Antipász tetrarcha, annak második felesége, Heródiás és fogadott leánya, Salome hercegnő éltek.
Életem olyanná vált, mint az elítélt kínai festőé: beléphettem gyerekkori ministránsképzeletem mesés valóságába, és eltűnhettem a távoli dombok mögött. Talán vannak, akik azt hiszik, hogy a mellékelt két légi felvétel csak a képzelet szülöttje, de én tudom, hogy a valóság, hiszen benne élhetek. A Gondviselés különös kegyelme, hogy mindez megadatott, és mellettem lehet a feleségem és gyermekeink is, akik közül a kislányunk már itt született, a Szentföldön.
