Az aula vizes-hullámos-buborékos tematikáját erősíti a frissült mozaikos díszkút és a kagylókból rakott groteszk vízköpő fej. Az „Apollón babérligetébe”, vagyis a nagyterembe nyíló ajtók felett az egyházi és a világi zene allegóriái Körösfői Kriesch szalagfreskói. Az emeleten pedig szintén tőle A művészet forrása: „akik az életet keresik, elzarándokolnak a művészet forrásáig”.
A nagyterem nem pusztán szebb és árnyalatgazdagabb lett – elegánsabb is. Gyöngyház intarziás keleti bútorok finomságának hatását kelti a sötét mahagóni- ébenfa burkolat, az ajtók, a régi-új pódium és az orgonakarzat körítése. Ledobták porkabátjukat az óarany „lombok”, kicserélték, újraszövették a megviselt drapériákat, megtisztították a falfelületeket, festett frízeket, Róth Miksa ablakait, a színezett domborszobrokat… – a szeretett Thonet-székekbe pedig sikerült belefojtani barátságos recsegésüket. A felújítás legszembetűnőbb eredménye a koncepció gazdagságának átláthatósága, a harmónia.
A kamaraoperák előadására alkalmas halványzöld-halványkék, enyhén emelkedő nézőterű kisterem a legendás karmester, Sir Georg Solti nevét vette fel. (Solti György szobrot is kapott; Párkányi Raab Péter alkotását a Liszt Ferenc téren, a Zeneakadémia főbejárata mellett helyezték el.) Az óriáspókként a mennyezetre tapadó két „ötpontos” csillárt korabeli fotók alapján rekonstruálták. Egy art nouveau színházat kapott így (vissza) Budapest, a szükséges technikával: zsinórpadlással, vasfüggönnyel, zenekari árokkal.
A Zeneakadémia „némán”, hangok nélkül is remekmű; építészeti-képzőművészeti tökéletesség. Élettel teli „múzeum”, kor- és stílusfoglalat, amelybe XXI. századot, kortárs designt csempésznek a diszkréten illeszkedő új közönségforgalmi terek. Minden bizonnyal célpont, nyüzsgő turistalátványosság lesz a zene templomából – a hangversenyalkalmakon kívül is.
A nagyterem orgonájának latin felirata „szakrális” üzenet: „Emeljétek fel szíveteket” – „Maradjatok csendben.” Itt nem nehéz – az ámulat után.
Fotó: Kissimon István
