A sárkányoktól a mosolygó szentekig

 

 A nyírbátori új sétány egyik szobra:

Báthori Vid legyőzi a lápi sárkányt

A katolikus minorita templomot a fent említett Báthory István a család ősi fészkén kezdte el építtetni. Ettől az időtől kezdve éltek itt minorita szerzetesek.

Amikor Báthori György az új vallás híve lett, a Rómához ragaszkodó és hű szerzetesek mind nehezebb körülmények közé kerültek. 1587-ben a templomot és a kolostort felgyújtották, kifosztották. Ezután százharminc évig nem volt katolikus temploma a városnak. 1717-ben Kelemen Didák minorita szerzetes kezdte meg a templom helyreállítását. Ez az akkor újjáépült és most restaurált istenháza páratlan kincseket őriz. Legismertebb és néhány hete eredeti pompájában újra ragyogó oltára a Krucsay-oltár, amelyet a lelkiismeret oltárának is méltán nevezhetünk. Mivel története éppoly lélegzetelállító, mint szépsége. Az oltárt, amely Krisztus passiójának minden állomását megörökíti, Nádfői Krucsay János kisvárdai várkapitány, Magyarország utolsó pallosjogú ura és felesége, Pogány Borbála engesztelésül készíttette 1731-ben.

 A csarodai templom mosolygó szentjei

 Krucsay János II. Rákóczi Ferenc odaadó híve volt, a szabadságharcban is tevékenyen részt vett. Távollétében azonban felesége, Tolvaly Borbála többször is megcsalta. Haragjában és keserűségében Krucsay feljelentette a feleségét és halált kért a fejére. A kivégzés előtt azonban megszánta és megbocsátott neki. Tizenhat év elteltével az asszonyt ismét hűtlenségen érték. Krucsay ezúttal nem kegyelmezett, és Borbála asszony szép feje a kisvárdai vár bástyáján levétetett, örökre elválasztva csapodár testétől. De nem örökre szegény Krucsay Jánostól, mert hiába nősült újra az özvegy, a megölt feleség okozta lelkiismeretfurdalástól nem tudott szabadulni. Engesztelésül megbízott egy eperjesi mestert, hogy készítse el a Passióoltárt az akkor újjáépülő nyírbátori katolikus templomba. Ez a gyönyörű oltár az, amely nem csupán Jézus kínszenvedésének, hanem egy házasság passiójának is emléket állít.

 

 A lelkiismeret emlékműve

– újra teljes pompájában a Krucsay-oltár

 

A Báthoryak kastélya a Hit és egészség projektnek köszönhetően szintén eredeti pompájában látogatható. Reneszánsz termeiben panoptikum és teljes életnagyságban a Báthory-család neves tagjai várják a látogatókat. Erős idegzetűek beleshetnek Báthory Erzsébet szobájába is. Ám azokat, akik abban hisznek, (s történelmi tények efelé mutatnak), hogy a nemes hölgy inkább volt tisztes családanya, mint szolgálólányai vérében fürdő úrnő, egy egészen más Erzsébet is fogadja

Máriapócs – a föld, amely az Istenszülő könnyeit és egy pápa lábnyomait őrzi

Alig hagyjuk el a római katolikus és a református hívek, valamint a magyar gótika gyönyörű templomait, máris a magyar görög katolikusság szentélyében találjuk magunkat. Máriapócs 1696-ban vált ismertté, amikor egy liturgia alatt a kis fatemplomban a hívek arra figyeltek fel, hogy könnyezik a Mária- kép. Nehéz helyzetben volt ekkor az ország. A délvidéken még törökök dúltak, Pócs körül meg éppen a kuruc hadak ütötték fel táborukat, a haza függetlenségéért hadba szállva. A kép tizennégy napon át szüntelenül könnyezett. Híre elterjedt Bécsig, I. Lipót királyig, aki nejének kívánságára a csodás pócsi képet Bécsbe vitette. A szent képről azonban bécsi útja során egy ügyes festő három másolatot készített. Közülük az egyik visszakerült Pócsra. 1715. augusztus 1-jén, 2-án és 5-én Szűz Mária e képe is könnyezett. Majd 1905 decemberében még egyszer. A Pócsra zarándokoló hívek egyre nagyobb sokaságához már kicsinek bizonyult a meglévő fatemplom. Az új templom 1756-ban készült el. 1948-ban, két év elteltével a máriapócsi kegytemplomnak XII. Piusz pápa a basilica minor címet adományozta. Az ország szinte legkisebb városa nemcsak az Istenszülő könnyeit, de a már boldogként tisztelt II. János Pál lábnyomait is őrzi. Hiszen a lengyel pápa magyarországi látogatásakor, 1991-ben itt mutatott be szent liturgiát.

Tákos, Csaroda, Lónya – a középkor mosolya és Isten humora

Máriapócstól északra, a beregi síkságon három tündéri falura bukkanunk. A csarodai templom a XIII. század végén épült. A XVI. század folyamán került a reformátusok birtokába. 1971 és1975 között állították helyre. Ekkor lettek láthatóvá azok a mosolygó szentek, amelyekért az utazó feledi a fáradtságot, a hívő pedig megérti, milyen ábrázattal is érdemes szentté válni. A freskókat az 1550-es években meszelhették le buzgó protestáns kezek.

  

A „mezítlábas Notre-Dame”

– a tákosi református templom

 

Ugyanerre a sorsra jutottak a lónyai istenháza szentjei is. Ezek a freskók 2001 óta mosolyognak újra azokra, akik betérnek a hűs és szent falak közé. Talán a Jóisten humora, hogy a képek éppen a reformációnak köszönhetően konzerválódtak. Ahogyan az is, hogy a kedves, jó református testvérek a feltárások óta, ily díszes falak és szentek mosolyai közt „kénytelenek” hallgatni Krisztus igéjét.

A harmadik falu, Tákos temploma jóval későbbi, mint az előző kettő, s már eredetileg is reformátusok építtették, bájával mégis beleillik e sorba. Legősibb része 1766-ból való. Azt tartják róla, hogy: „a nép emelte magának fából és sárból”, abban az időben, amikor Mária Terézia megtagadta a követ és a téglát a reformáció híveitől. A királynői utasítások ellenére a tákosiak megépítették abból, ami adva volt bőven a beregi embernek. Mezítlábas Notre-Damenak is hívják. A templom éke a kazettás mennyezet, amely közt nincs két egyforma, és amellyel Asztalos Lándor Ferenc valószínűleg mesterségének csúcsára jutott. S talán nem túlzás azt írni, hogy a kicsiny református istenházában tevékenykedő Erzsike néni ízes beszámolója a templom történetéről éppoly jólesik a fülnek és a léleknek, mint a kazettás mennyezet életfái a szemnek.

  

Egy mosolygó Szent György

a lónyai templom falán

 

Burget Lajos így ír e táj lakóiról: „A história edzette az itt élőket, akik szüntelen csatákat vívtak vízzel, széllel, urasággal, szegénységgel, a szélrevetettség átkával. Hol urai alázták meg, hol a história, de gerincét megtörni senkinek sem sikerült. Az elvetélt kitörési kísérletek csak konokabbá, dacosabbá tették a szabolcs-szatmár-beregi embert, ki vigaszért hol a maga alkotta szép meséinek, művészetének paradicsomába menekült, hol a hitében keresett vigaszt. Az itt legszebben megőrzött magyar beszéd kincsnek bizonyult, tisztaságától az igaz is igazabb, a panasz is szomorúbb, a remény is színesebb. Szabolcs-Szatmár-Bereg gyönyörű. Érintetlen tájai, ligetei, csábító erdei, folyói, őslápjai lenyűgözik, aki erre jár. De mind e szépség talmi lenne, ha nem látnánk meg benne az embert. A történelemben mindig a jobbra törőt, az erőset, a keményet, a harcot vállalót.”

Fotó:  Koncz Veronika

(A szerző útját a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága támogatta.)