A prédikáció alázatos szolgája

Európa szélein még erős volt a pogányság, de a legnagyobb kihívás inkább belülről jött, a kathar és a valdens eretnekségek képében. Érthető, hogy a kasztíliai származású Domonkost, aki ekkor már nevezetes prédikátor volt, III. Ince pápa az ő megtérítésükre küldte. A prédikátor testvérek rendje alapítójának életét már megírta Lacordaire és Bernanos is. Guy Bedouelle-nek a Kairosz Kiadónál nemrég megjelent életrajza arra vállalkozik, hogy egyszerre tudományos és spirituális szempontból tárja elénk a rendalapító életét.

A szerző igyekezett minden rendelkezésre álló forrást figyelembe venni. Elsősorban Boldog Szász Jordán Kezdetek című írására támaszkodott, de Szent Domonkos levéltöredékeit, pápai dokumentumokat, liturgikus forrásokat, a kanonizációs eljárás iratait és a később keletkezett legendákat is figyelembe vette. Bemutatja a társadalmi hátteret, melyet leginkább a népesség növekedése miatti szegénység jellemzett. Az eretnekségek is szívesen tűzték zászlajukra – Krisztus eredeti tanítására hivatkozva – a radikális nincstelenséget. Domonkos és követői erre – III. Ince pápa ösztönzése nyomán – a megújhodás forrásaként tekintettek. Fontosnak tartották, hogy az egyház szívében, a tanításhoz ragaszkodva tevékenykedjenek.

Ebben a korban a szerzetesrendek mindennapjaikat a zsolozsma köré szervezték. Domonkos a premontreiektől átvett regulájában a rend tagja felmentést kapott a liturgikus szertartás alól, ha az apostoli munka ezt megkövetelte. „Szüntelenül tanuljatok!” – buzdította társait az alapító. Ezért is tartották a későbbi korok értelmiségi rendnek a domonkosokat. Valóban központi helyet foglalt el náluk a tanulás, hiszen legfőbb feladatukat, a prédikálást csak jól felkészülve lehetett végezni. Orvietói Konstantin leírja Domonkos egyik látomását, melyben „úgy tűnt, hogy látta fiait szétszóródni az egész világon. Kettesével mentek, és hirdették Isten igéjét a népnek.”

Milyen volt Domonkos személyisége? A kortársak úgy emlékeznek rá, mint szegényes ruházatú, „kedves vidámsággal teli”, „nyíltszívű” emberre, akinek lenyűgöző volt a kapcsolatépítési képessége. Hallgatag ember hírében állt – ami azért is meglepő, hiszen fő tevékenysége a beszéd, a prédikáció volt. De önmagától és rendtársaitól is megkövetelte, hogy csak Istennel és csak Istenről beszéljenek, kerüljék a haszontalan fecsegést. A regula előírásait messzemenőkig betartotta. Életrajza alapján megérthetjük, hogy a száz évvel később élt Sienai Szent Katalin miért mondta róla: „Miben hasonlít ő a mi Urunkra? Elsősorban végtelen türelmével és lángoló szeretetével.”

(Guy Beduelle OP: Szent Domonkos – Az Ige kegyelme. Budapest, 2011, Kairosz Kiadó)

A kötet kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.