Fotó: Bécsy László
A galagonya már elvirágzott; a bokrok között, éppen úgy, mint korábban, karvalyposzáták bujkáltak. Egy család: a két öreg madár és a fészket már elhagyott fiatalok. A galagonya elhullatott fehér szirmaival elhallgatott a karvalyposzáta éneke is, csak jellemző hangos cserregésével jelezte, nem örül annak, hogy a területére léptem. A karvalyposzáták nagyon értenek ahhoz, hogy elrejtőzzenek az ember szeme elől, de ezúttal, hacsak egy pillanatra is, de sikerült látnom a hímet, karvaly mintázatát utánzó mellével és gyönyörű citromsárga szemeivel. A bokrok között kissé már halványan, de piroslott a pipacs, a terjőke kígyószisz kék virágain kacsafarkú szender táplálkozott. Kolibrik módjára állt a levegőben, pödörnyelvét hosszúra kinyújtva szívogatott, majd villámgyorsan a következő virághoz röppent. A szenderek éjszaka repülnek, a kacsafarkú viszont nappali aktivitású. Nagyon szeretem, mindig örülök, ha találkozom vele valahol. Ugyanígy vagyok a mókussal is. A korábbi években rendszeresen láttam itt, igaz, mindig csak egy példányt. Ezek a mókusok félénkek, rejtőzködőek, nem úgy, mint a Népligetben, ahol megszokták az embereket és közelről megfigyelhetők. A sorozat nem szakadt meg, ezúttal is csak egyet láttam. Ő vett észre először, és máris menekült. Végigszaladt az ágakon, közben hátranyújtott lompos farkával egyensúlyozott, majd átvetette magát a következő fára, és percek alatt eltűnt a szemem elől. Ragyogva sütött a nap, már reggel nagyon meleg volt. A fenyves mentén haladva átmentem a szemközti dombhátra. Útközben csalán levélbogarakban gyönyörködtem. Nem csalánon, hanem lapuleveleken ültek, aranyló zöld szárnyfedőiken megcsillantak a napsugarak. Egy nagyobb levélen hárman ültek egymás mellett, parányi ékszereknek tűntek. A domb felett óriási trópusi pillangóként búbosbanka repült, a magasban egerészölyv keringett, valahol kakukk kiáltott. A kirándulás utolsó élményét egy tövisszúró gébics család jelentette. A szülők talán még etették néha a már kirepült fiatalokat, de azok maguk is próbálkoztak. Egyikük leszállt a fűbe, felkapott talán egy sáskát, majd újra a galagonya ágára ült. Megpróbálta felszúrni a zsákmányt. Mozdulatai ösztönösek voltak, de a gyakorlat még hiányzott. Percekig próbálkozott, egyszer majdnem leejtette, aztán megunta és lenyelte. Megtörölte a csőrét, és utána úgy nézett felém, mint aki azt mondja: legközelebb biztosan sikerül.
